Button: Tudom, hogy miért kapott ki tőlem Hamilton 2011-ben

Lewis Hamilton a 2011-es évben szenvedett először verséget a csapattársától azonos körülmények között, a legyőzője pedig az a Jenson Button volt, aki most elárulta, hogy a körülötte álló csapatnak köszönheti a sikerét.

Button: Tudom, hogy miért kapott ki tőlem Hamilton 2011-ben

Jenson Button a 2009-es világbajnoki címét követően némi meglepetésre a McLarenhez igazolt, ahol azzal a Lewis Hamiltonnal kellett szembenézni, akit a sorozat szupertehetségének tartottak. Button aztán remekül vette az akadályokat, ugyanis 2011-ben már Hamilton fölé nőtt, most pedig azt is elárulta, hogy minek köszönhette a sikerét.

„Remek embereket tudni magad körül nagyon fontos” – jelentette ki Button a High Performance podcast adásában. „Nagyon fontos volt nekem, hogy jó emberekkel vegyem körül magam. Egyedül szenvedtem volna, és tudom, hogy mások is szenvedtek emiatt.”

„Ismerem Lewist 2011-ből, amikor csapattársak voltunk, ő szenvedett, mert nem volt meg a megfelelő csapat körülötte, engem pedig ez segített a karrierem során (hogy sok jó ember vett körül)” – tette hozzá Button.

Még több F1 hír:

A 2011-es szezonban Hamilton az 5. helyen végzett a bajnoki pontversenyben 227 egységgel, míg az egyszeres világbajnok a 2. pozícióban zárt 270 ponttal. Ez volt Lewis Hamilton első olyan éve a Forma-1-ben, amikor csapaton belül kikapott a csapattársától.

„Amikor valami rosszat írnak rólad, az nagyon, nagyon kemény, eléggé lehúz” – tette hozzá Button a médiára utalva. „Tudom, hogy sok pilóta megy ezen keresztül. Én azt mondanám, hogy legyen veled minden versenyen valaki, akivel leülhetsz beszélgetni szemtől szembe.”

„Még akkor is, ha nem mondanak semmit, mégis kiűzik belőled (a rossz érzéseket), és azt hiszem, ezeknek a pilótáknak napjainkban meg kellene adni ezt a támogatást. Ha visszagondolok, örültem volna, ha ez nekem is megadatott volna, de én túlságosan férfiasan viselkedtem, hogy elfogadjam ezt a segítséget.”

Newey: A télen elvégzett munka meghozta a gyümölcsét

megosztás
hozzászólás
Alonsót arról faggatták, kire tenné a pénzét a bajnoki küzdelemben
Előző cikk

Alonsót arról faggatták, kire tenné a pénzét a bajnoki küzdelemben

Következő cikk

A Honda elárulta a 2022-es motorjukra vonatkozó terveit

A Honda elárulta a 2022-es motorjukra vonatkozó terveit
Hozzászólások betöltése