Button szerint Vettelnek volt pár buta hibája, de erősebb lesz

2009 Forma-1 világbajnoka azok táborát erősíti, akik szerint nem szabad leírni Sebastian Vettelt, független attól, hogy az utóbbi években sokat hibázott, és azonnal kikapott az új csapattársától.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Erik Junius

Sebastian Vettel 2013 óta nem ünnepelt bajnoki címet a Forma-1-ben. 2010 és 2013 között mindent megnyert a Red Bull színeiben, majd az új motoréra bevezetésével az osztrákok elvesztették a vezető helyüket.

Még több F1 hír:

2014-ben Daniel Ricciardo lett Vettel csapattársa Mark Webber távozását követően. Az ausztrált marasztalták, aki korábban még a Ferraritól is kapott ajánlatot, de ő menni és váltani akart. Ricciardo pedig rögtön legyőzte Vettelt, aki 2015-től az olaszoknál versenyez.

2017-ben és 2018-ban igen erős volt a Ferrari, de a hibák megbosszulták magukat. Sok olyan vélemény jelent meg a sajtóban, hogy a 2018-as autóval bajnokságot kellett volna nyernie a legendás alakulatnak, és Vettelnek.

A tavalyi évben csak pár futam erejéig volt nagyon versenyképes a Ferrari, és Vettel látható módon küszködött, míg Leclerc sokkal jobban boldogult a számára ismeretlenebb technikával, miközben csak a második szezonját töltötte a Forma-1-ben.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotó készítője: Joe Portlock / Motorsport Images

A 32 esztendős világbajnokról sok hír kering, hogy mi is lesz vele, mert a szerződése hamarosan lejár. A McLaren egy potenciális következő állomás lehet, ahol Carlos Sainz Jr. lehet a távozó, aki így a Ferrarihoz kerülhetne.

„Úgy gondolom, volt néha buta hibája, és biztos vagyok benne, hogy ezekről a hibákról ő is ugyanezt fogja mondani. Ezzel együtt azt hiszem, jobb versenyzőként fog kijönni ebből. Van valaki, aki a szezon során végig hajtotta, és végül legyőzte őt. Szóval azt hiszem, erősebb lesz.” - fogalmazott Button a Sky Sports kérdésére.

„Óriási tehetség lakozik benne, és ezt újra látni fogjuk, amikor kezdetét veszi a versenyzés. Azt mondanám, hogy most egy kicsit küszködik. Nehéz időn megy keresztül egy ilyen versenyképes csapattárs mellett, de azt gondolom, a jövőben jobb versenyző lesz.”

A 2020-as F1-es szezonban 15-18 futamot rendezhetnek, de a folyamatos csúsztatásokkal egyre nehezebb elképzelni ezt a forgatókönyvet. Nemrég egy újabb nagy eseményt halasztottak el Angliában, ami ráadásul igen közel van a Brit Nagydíj időpontjához.


Egy hivatalos videó arról, hogy hogyan állt össze a Ferrari nagyon különleges 2020-as F1-es bemutatója, amit ezúttal nem Maranellóban rendeztek meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Miért fut ki az időből a Red Bull Verstappennel?
Következő cikk Nehéz helyzetben a Ferrari: ha csökkentik költségvetési sapkát, több száz ember veszítheti el a munkáját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország