BRÉKING

Button szerint valamit talált a Honda

És ennek 2009 Forma-1 bajnoka nagyon örül, különösen a jövő évre nézvén, hiszen nagy hátrányt kell ledolgozniuk.

Eddig a pontig csak Fernando Alonso használhatta a Honda legújabb specifikációjú erőforrását a McLarenben.

Mexikóban eljött a pillanat, amikor Jenson Button is pályára gurulhatott a módosított erőforrással felszerelt versenygéppel, mely eddig magához képest nagyon jól teljesít, noha az új pálya még Monzánál is gyorsabb.

„Eddig minden nagyon pozitív, és úgy tűnik, valamit talált a Honda ezzel a specifikációval, ami érezhető is. Nagyon örülök ennek, mert a következő évben egy nagy előrelépésre készülünk. Minden apró pozitívum fontos, de ez ezúttal talán nem is annyira apró ez a pozitívum…”

„Nyilvánvalóan nem könnyű kint a pályán, mivel az aszfalt teljesen új, és nagyon alacsony rajta a tapadás. Végig csúszkáltunk, de délutánra már sokkal jobb volt a helyzet. A folytatásban ez még jobb lehet, hiszen egyre több a gumiréteg a pályán.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A Pirelli legjobb döntése eddig a Forma-1-ben! Ha ettől nem lesz jobb az F1 jövőre, akkor semmitől! BIG LIKE! fotó: dppi

Szerző: www.f1-live.hu, 2015. október 30.

„A legnagyobb gondot nem is ez, hanem a fékek jelenthetik. Láthattuk, hogy mindenki küszködött ezzel a kérdéssel. Nagyon kemény lesz ez a hétvége ebből a szempontból, különösen a versenyen, amikor forgalomban autózunk majd és a hűtés nem lesz ideális.”

„De pontosan emiatt várom már nagyon a versenyt, ami lehetőséget biztosíthat számunkra, hogy egy jobb, vagy talán meglepő eredményt érjünk el.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 2016-tól a Forma-1-ben három különböző keverék lesz elérhető a csapatok számára egy versenyen
Következő cikk Grosjean szerint a Haas F1 Team ütni fog!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország