BRÉKING

Button szerint nem kell véletlenszerűséget csempészni a Forma-1-be - "csak" szorosabb mezőny kéne!

A McLaren pilótája, Jenson Button szerint nem kellene mesterségesen összekeverni a Forma-1-es rajtrácsot – a gyorsabb autóknak a rajtrács elején a helyük.

A kiesős időmérős rendszer bevezetésének fő oka a fordított rajtrács ötlete – ugyanis a csapatok Ecclestone ezen szabálymódosítását akarták elkerülni. A királykategória azonban továbbra is valami mesterséges trükkön gondolkodik.

Button szerint nem ez a jó irány a száguldó cirkusz számára, és a showt nem azzal kellene megfűszerezni, hogy egyre nagyobb véletlenszerűséget csempésznek a hétvégékbe.

„A Forma-1 sosem volt ilyen, és nem is kell ilyennek lennie.” – kezdte a brit a Motorsport.com előtt.

„Más szériákban megkeverik a rajtrácsot, de a Forma-1-ben ez nem szükséges. Vannak más dolgok is, amik javíthatnak a sporton.”

„A fordított rajtrács olyan, mintha Wimbledonban az első körben kiesett játékos harcolna a végső meccsen.”

„A leggyorsabb srácnak kell az élről indulnia, míg a leglassabbnak a rajtrács végén a helye – majd a futam eldönti a végleges sorrendet…”

„A sport ilyen 60-70 éve. Nem változott.”

Buttonnak azonban ötletelés nagyon is tetszik a szabályokról.

„Az új ötletek mindig izgalmasak, ez egy folyamatosan változó sport, ahol a technológia is mindig fejlődik, és szerintem nagyszerű, hogy előrelépünk, és új dolgokat próbálunk ki.”

„A lényeg, hogyha kipróbálunk valamit, ami nem működik, akkor visszatérjünk ahhoz, ami működött.”

„Szerintem a sebesség különbség kicsit más, vagyis nagyobb mint eddig volt – ez azonban nem a Mercedes hibája, mindenki más hibája, akik nem végeztek elég jó munkát.”

„Az alapvető probléma, hogy az első két csapat elhúzott a többiektől, és a versenyzés ezért sem tűnik izgalmasnak. Azonban, ahol én versenyzek, ott nagyon izgalmas, sok az akció.”

„Megnéztem a 2003-as brazil kvalifikációt, és a TOP 15 egy másodpercen belül volt – öt tized volt a TOP 10 között. Ettől jelen pillanatban olyan messze vagyunk.”

„Kár érte, mert az autók ugyanúgy néznek ki, szóval hihetetlen ez a nagy köridő-különbség.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel a régi vad Forma-1-et akarja!
Következő cikk Alonso: Button Bahreinben jobb volt Vandoorne-nál!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország