Button szerint korai lenne leírni az idei évet

Jenson Button és Martin Whitmarsh sem tett még le arról, hogy valami jusson a McLarennek 2013-ban. Habár a címről valószínűleg le kell tenniük, egy-egy győzelem még becsúszhat.

Button az időmérő után még csak sejtette, ami később megerősítést nyert, azaz a guminyomás babrált ki vele. Ezt az elméletet a csapatfőnök is igazolta:

„Felpumpálod a gumikat. Utána pedig felhevíted őket. A pálya felől érkező nyomás ismét egy teljesen más történet. Tehát nem olyan egyszerű a dolog. De az világos: a guminyomás nagyobb volt, mint vártuk”- fejtette ki Whitmarsh.

Egyelőre öt időmérőn és négy futamon vannak túl az MP4-28-cal, és lassan mindenki belátja: a címről lemondhatnak idén. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy minden mindegy alapon versenyezhetnek a továbbiakban.

„Éltünk már át ennél rosszabb szituációkat is. Egy erős csapatunk van. Vissza fogunk térni”- jelentette ki határozottan a csapatfőnök.

Button szintén nem írja le teljesen 2013-at, és azt sem tartja jó ötletnek, hogy máris a következő évadra koncentráljanak: „Ez egy nagy csapat, sok szponzorral és partnerrel. Ha még el tudnánk érni valamit ebben az évben, akkor helytelen lenne teljesen leírni a szezont. Természetesen szívesen venném, ha egy jó évem lenne 2014-ben. Sajnos nem sikerült megtenni a lépést, amiben mindenki reménykedett. A gyárban annyira keményen dolgoztak. Ugyanakkor továbbra is pozitívnak kell maradnunk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING