Button szerint az idei McLaren versenyképes lehet

Button szerint az idei McLaren versenyképes lehet

A hatodik bahreini tesztnap nem sikerült valami jól Jenson Button és a McLaren számára, de 2009 Forma-1 világbajnoka összességében pozitív az MP4-29-es teljesítményét illetően.

Jenson Button

Volt egy bizonyos problémánk a sebességváltóval, és emiatt egy ideig a bokszba kényszeredtünk a csapattal. Ki kellett cserélnünk az egységet, de a végén sikerült ismét pályára gurulnunk, és akkor már minden simán ment, ami jó volt.

Kár volt az elvesztett időért, de ez volt az első komoly kérdés a téli időszakban, ám még mindig jobb, ha mindez itt történik, és nem egy versenyhétvégén. Délután képesek voltunk megtenni egy hosszabb etapot magas üzemanyag-terhelés mellett.

Az autó alapja jó, és nagyszerű a benne rejlő potenciál, de még mindig sok munka vár ránk. Jól meg kell értenünk a motoros egységet, és tudjuk, hogy miként is kell versenyeznünk, de az egyensúly és a tapadás területén még nem igazán jó az autó.

Ugyanakkor azt is tudom, hogy jön néhány fejlesztés a szélcsatornából, és ez segíteni fog nekünk abban, hogy közelebb kerüljünk a rajtrács elejéhez.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button
Cikk típusa BRÉKING