BRÉKING

Button szerint Alonso helyettese jó munkát fog végezni

2009 Forma-1 bajnoka tudja, hogy Stoffel Vandoornéra nem vár egy könnyű hétvége Bahreinben, de bízik a tehetségben.

Miután Fernando Alonso az ausztrál balesete miatt nem kapott engedélyt az indulásra, a McLaren aktiválta a tartalékpilótáját, aki nemrég még Japánban tesztelt a Super Formula bajnokságra.

Kevin Magnussen, a korábbi McLaren-pilóta szerint a korábbi riválisa akár azonnal Button szintjén lehet.

Jenson ennyire nem menne előre a kérdésben.

„Nagyon sajnálom, hogy Fernando nem versenyezhet ezen a hétvégén. Biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk érezni a hiányát, de az ilyen dolgokkal nem szabad játszadozni. Tekintve, hogy mekkora balesetet szenvedett és milyen erőhatások érték a testét, kisebb csoda, hogy saját maga szállt ki az autóból.”

„Érdekes lesz ismét egy új csapattárs mellett dolgozni, még akkor is, ha ez valószínűleg rövid időre szól. Persze már ismerem Stoffelt (Vandoorne), aki egy remek fiatal versenyző. Tavaly a GP2-ben bizonyított, most pedig hirtelen a Forma-1-ben kapott lehetőséget, ami biztosan emlékezetes lesz számára.”

„Egyelőre nem tudhatjuk, hogy mit várhatunk tőle, mivel még nem tesztelt az autóval és nem versenyzett a Forma-1-ben. Tudjuk, hogy jó pilóta, remek adottságokkal és nagy potenciállal, de a királykategória egy másik kávéház. Persze mindent megteszünk majd azért, hogy jól szerepeljen, mivel ez a saját érdekünk is.”

„Nem lesz könnyű dolga, de az jó dolog, hogy ismeri a pályát, akárcsak a csapatot. Sőt, itt Bahreinben már futamot is nyert, és tesztelt is a McLarennel, így valamilyen szinten képben van a technikát illetően, de az új autó megint más érzéseket jelent majd számára.”

„Ez egy gyorstalpaló hétvége lesz számára, de biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz és jó visszajelzéseket ad majd a csapat számára.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönennél nincs reálisabban és nyugodtabban gondolkozó F1-es pilóta
Következő cikk Warm-up: Alonso égi jele, Raikkönen nagy sansza, borzalmas F1-es szabályok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország