Button: Stroll megérdemli a helyét a Forma-1-ben

Jenson Button együttérez Lance Strollal, aki szerinte maximálisan megérdemli a helyét a Forma-1-ben, de ugyanakkor szerinte extra nyomás is nehezedik a vállára a családi háttere miatt.

Lance Stroll, Racing Point

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Lance Stroll 2017-ben, friss Formula 3 bajnokként lépett fel a Forma-1-be a Williamsszel, majd 2019-ben az apja, Lawrence Stroll által felvásárolt Force India pilótája lett, immár Racing Point néven.

Stroll tavaly még csúnyán kikapott csapattársától, Sergio Pereztől, csak 21 pontot szerzett a mexikói 52 egységéhez képest, de idén már sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt, és 40 pontot szerzett az első 6 futamon.

A Racing Point tervei között továbbra is szerepel még a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel leigazolása, ebben az esetben pedig nagy valószínűség szerint Pereznek kellene távoznia a csapattól.

Jenson Button őszintén egyet tud érezni Strollal, mivel szerinte maximálisan megérdemli a helyét a Forma-1-ben, erről az In the Fast Lane podcastben beszélt, számolt be a Motorsportweek.

Lance Stroll, Racing Point RP20, Sergio Perez, Racing Point RP20, Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Lance Stroll, Racing Point RP20, Sergio Perez, Racing Point RP20, Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Együttérzek vele, mert nincs egyszerű helyzetben. Tudja, hogy az emberek mit gondolnak róla: ő a szerencsés pilóta, akinek az apja gyakorlatilag vett egy csapatot neki. Lehet azt mondani, hogy szerencsés, de szerintem egyáltalán nem az.”

„Óriási nyomás nehezedik a srácra, mert mindenki azt gondolja, hogy csak az apja miatt van a Forma-1-ben, de mindent megnyert a Forma-1-hez vezető úton, volt pár remek versenye, most Barcelonában is 4. lett, megverve (a büntetése miatt) Perezt.”

„Még nem eléggé kiegyensúlyozott, és nem tudom, hogy jól érzi-e magát, vagy sem, ezt nála nehéz megmondani, de az 100%, hogy megérdemli azt, hogy a Forma-1-ben legyen. Több lehetősége volt, mint másoknak? Lehet, de ez sokkal nagyobb nyomást is rakott rá.”

Button ugyanakkor nem feledkezett meg Perezről sem, aki 2013-ban a csapattársa volt a McLarennél.

Sergio Perez, McLaren MP4-28

Sergio Perez, McLaren MP4-28

Fotó készítője: XPB Images

„Amikor csapattársak voltunk, még nem igen volt konzisztens a teljesítménye, néha, mint pl. Bahreinben elképesztően gyors volt, nem tudom, hogy megértette egyáltalán, mitől volt olyan gyors, de más pályák, amelyek nagyon nem feküdtek a stílusának, mint pl. Sanghaj, nagyon visszavetette a teljesítményét.”

„Nagyon szokatlan vezetési stílusa volt, amely néhány pályán működött, nem tudom, hogy még most is ez-e a helyzet, de nagyon gyors volt, egy igazi harcos, és sokat fejlődött pilótaként, magabiztos a képességeit illetően, megérti a nagyobb képet is, hogy ez egy hosszú szezon.”

„Ezt láttuk Ausztriában is, páran azt hitték, hogy túl hamar feladott néhány pozíciót, de szerintem helyesen cselekedett, csak a pontokat vette figyelembe.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Massa is örül Törökország visszatérésének: „a legjobb modern pálya”
Következő cikk „Az F1 közelebb jár az önvezető autókhoz, mint a Google”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország