Button: Russell az egész szezonban túlszárnyalta Lewist...

Jenson Button szerint idén Lewis Hamiltonnak még nehezebb dolga lesz, ha le akarja győzni George Russellt. Az egykori világbajnok szerint a Mercedesnél bontakozhat ki a legérdekesebb csapaton belüli párharc.

George Russell, Mercedes-AMG

Ha valaki, akkor Jenson Button pontosan tudja, hogy milyen nyomással jár Lewis Hamilton oldalán versenyezni. A brit 2010 és 2012 között a Mclarennél állt rajthoz az akkor még csak egyszeres világbajnok oldalán, és a három együtt töltött évük alatt egy alkalommal legyőzte az összesített pontversenyben.

Ez a bravúr pedig George Russellnek rögtön az első évében sikerült, ráadásul a fiatal brit volt az a Mercedes-pilóta, aki csapata egyetlen futamgyőzelmét jegyezte – leszámítva a sprintfutamot. Jenson Button a Speedweek oldalán arról beszélt, hogy nem számított ilyen lehengerlő teljesítményre Russelltől.

„Az első évben azt gondolhattuk: 'Ez Lewis csapata, és számítasz a hibákra, és hogy George időközben nem lesz olyan gyors'. De egész szezonban túlszárnyalta Lewist, így most nagy nyomás nehezedik a vállára (Hamiltonnak). Meg kell mutatnia, hogy mire képes. És szerintem képes lesz rá.”

„Nagyon erősnek tűnik, és jól fel tudja mérni az erősségeit és a gyengeségeit” – folytatta Russellről a 43 éves pilóta. „Keményen dolgozik, és már nagyon várom ezt a párbajt csapaton belül. Ha egy versenyen legyőzöd Lewist, a következő hétvégén erősebben tér vissza, szóval nem tartok attól, hogy Lewis nem fog visszavágni.”

Egyelőre azonban a Mercedes versenyzőinek komolyabb gondjai is vannak, minthogy egymással csatázzanak, hiszen a W14-es egyelőre talán még a tavalyi autónál is lassabb, korábbi pilótájuk szerint pedig az istálló nem is igazán érti, mi történik jelenleg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk De Vriesnek „emelnie kell a szinten” a debütáló futama után
Következő cikk A Renault korábbi főmérnökével erősíthet az Andretti

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország