Button ott van a legjobbak között, de nincs helye minden idők legnagyobbjai mellett

megosztás
hozzászólás
Button ott van a legjobbak között, de nincs helye minden idők legnagyobbjai mellett
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2015. szept. 22. 6:48

Maga Damon Hill, Jenson Button honfitársa jellemezte így a bajnokot, aki a visszavonulást fontolgatja, sőt a hétvégén sor is kerülhet a bejelentésre. Hill tudja, min ment keresztül Button az utóbbi években, akinek karrierje hullámzott az F1-ben: hosszú sikertelenség után domináns év és cím, majd pár győzelem a McLarennel és újra semmi.

Hill 1996-ban lett bajnok a Williamsnél, a következő évben a Yamaha-motort használnó Arrows csapathoz szerződött, majd még pár évet húzott le a Jordannél, ahol egy futamgyőzelem is összejött a ’98-as Belga GP-n. A brit bajnok tudja, milyen az, ha a sikerek után jön a nagy hátraarc, a mezőny végén találja magát valaki.

„Ha nyertél egy címet, akkor csak abban vagy érdekelt, hogy nyerjél még egyet, és nem abban, hogy egyszerűen részt vegyél”- fejtette ki a Guardiannak. „A Ferrari, a Mercedes, és a Red Bull ellen harcolni – rendkívüli lenne a McLaren részéről, ha jövőre előhúzná a nyulat a kalapból. Ami rájuk vár, az még egy szezon, ami a helyzet megszilárdításáról és az enyhe fejlődésről szól.”

//

Back to business! Button pedig dobbant?! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, 22 September 2015

„Nem vagyok biztos vele kapcsolatban”- fejtette ki Hill Buttonról. „Lehet, hogy maradni fog, de amikor beszéltünk vele, elég könnyelműen beszélt arról, hogy bármi lehet vele. Elég boldog volt és higgadt, derűs vagy vidám, nem azt gondolva, hogy ’Hogyan fogom megnyerni a bajnokságot ezzel a csapattal?’”- fejtette ki Button honfitársa.

„Jenson nagyon tehetséges a maga vezetési stílusával”- szögezte le a folytatásban. „Hihetetlenül finoman vezet. Iszonyatosan ragyog, ha a körülmények ezt kívánják meg tőle. Talán hiányzik belőle az agresszivitás, amivel pár versenyző rendelkezik, a rámenősség. Ott van a legjobb F1-es versenyzők között a jelenlegi felhozatalban, de talán nem minden idők egyik legnagyobbja.”

Következő Forma-1 cikk
Két dolog biztos: jövőre Renault-szív dobog a Lotusban, nem Prost lesz a csapatfőnök

Előző cikk

Két dolog biztos: jövőre Renault-szív dobog a Lotusban, nem Prost lesz a csapatfőnök

Következő cikk

Akár fél év börtönt is kaphat a szingapúri „pályalátogató”, aki nem kért védelmet

Akár fél év börtönt is kaphat a szingapúri „pályalátogató”, aki nem kért védelmet

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button Vásárlás , Damon Hill
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING