Button: nyitott DRS-sel a Parabolicában

Tavaly Pastor Maldonado nyitotta túl korán a DRS-t, és dobta el a Williamst, de szerencsére Jenson Button nem élt át ilyesmit. A brit gépén meghibásodott a rendszer, és Sam Michael az okokat is elárulta.

Délelőtt nagyjából öt tized, míg délután már egy másodperc hiányzott a McLaren versenyzőinek az elsőhöz képest. Ráadásul Buttonnak gondja akadt a DRS-sel az első edzésen: az esetet vizsgálták, de végül nem kapott érte büntetést, mivel a rendszer hibásodott meg, és ezért volt nyitva a zónán kívül.

Michael a következőkkel magyarázta az esetet. „Az előírtaknak megfelelően aktiválta a DRS-t, de deaktiváláskor nem megfelelően zárt. Helyette az Ascari-sikánban és a Parabolicában is nyitva maradt”- magyarázta a sportigazgató a Motorsport-Totalnak.

„Az volt a probléma oka, hogy két alkatrész is útban volt. Ez ennek tudható be, hogy ezt a szárnyat csak Monzában használjuk. Amint eltávolítottuk a zavaró részeket, gyorsan meg tudtuk oldani a problémát”- folytatta.

A mai eredmények ellenére úgy véli, a csapat jó irányba halad. „Jobban feküdt, mint legutóbb. Tovább akarunk és tovább is kell fejlődnünk. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy könnyedén be tudjuk hozni mindkét autót a top tízbe – remélhetőleg a legjobb hat vagy hét közé. Egy győzelemre vagy akár dobogóra még nem állunk készen. Egyszerűen többet kell kockáztatni, hogy ledolgozzuk a hátrányt. A munka, amit jelenleg végzünk, nagyon érdekes technikai szempontból.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING