Button: Nem óhajtok visszavonulni!

Button: Nem óhajtok visszavonulni!

Jenson Button nem számol azzal, hogy az idény végén elhagyja a királykategóriát és máshol folytatja tovább.

A 34 esztendős brit versenyző 2000 óta tagja a száguldó cirkusznak. 2009 Forma-1 világbajnoka hatalmas tapasztalattal rendelkezik, de az elmúlt időszakban mintha megkopott volna a sebessége és a motiváltsága sem a régi.

A helyzetén kicsit sem segít az, hogy a McLaren továbbra sem versenyképes, valamint az édesapját közvetlen a szezon rajtja előtt vesztette el, melyet láthatóan még mindig nem sikerült feldolgoznia.

A hírek szerint a McLaren csak akkor számítana Button szolgálataira jövőre, ha nem sikerül megszereznie Fernando Alonsót, vagy Sebastian Vettelt. A listán azonban ott lehet Romain Grosjean, és Nicolas Hülkenberg is. Kevin Magnussen helye pedig biztosított, hiszen a dán újonccal hosszú távon számolnak Wokingban.

A Honda nyomása sokat nyomhat a latba és noha Button korábban remek kapcsolatot ápolt a japánokkal, azóta sok év eltelt és a brit is idősebb lett.

Ma Button a kanadai médianapon egyértelművé tette, hogy nem akar visszavonulni és azzal számol, hogy 2015-ben is a Forma-1 mezőnyéhez tartozik.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Egy szóval sem mondtam azt, hogy a visszavonulásomat tervezem, vagy már döntöttem. Továbbra is a Forma-1-ben képzelem el a jövőmet. Hosszú ideje itt vagyok már, és ez az életem. Persze mindig vannak rossz dolgok, melyek megnehezítik ezt az életet, de motiváltnak érzem magam és képes vagyok a legmagasabb szinten teljesíteni.”

„A Forma-1 sokat változott az elmúlt években, de még mindig itt vagyok és összességében élvezem azt, amit csinálok. Persze jobb lenne egy versenyképesebb autóval versenyezni, de a McLarennel nagyon keményen dolgozunk ezeken a kérdéseken.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button
Cikk típusa BRÉKING