Button nem fél a naptól, amikor el kell hagynia a Forma-1-et!

Button nem fél a naptól, amikor el kell hagynia a Forma-1-et!

Jenson Button elmondta, hogy egyáltalán nem fél attól, hogy hamarosan el kell hagynia a Forma-1-et.

A 2009-es bajnok jövője sokáig kétséges volt, majd a Japán Nagydíj után megerősítették, hogy a brit jövőre is a McLarennél marad. Tehát Button jövőre már a 17. szezonjának kezdhet neki a királykategóriában.

Ezek után feltették neki a kérdést: Félsz attól, hogy egy nap el kell hagynod a száguldó cirkuszt?

„Nem, egyáltalán nem félek. Szerintem amikor már ilyen sokáig versenyeztél, akkor az egyetlen ok, ami miatt a sportban maradsz, az az esély, hogy talán még versenyképes lehetsz egyszer.” - kezdte az f1i.com-on.

„A sport jövője is sokkal izgalmasabbnak tűnik, mint azt egy éve hihettük – de az emberek megértették, hogy változásra van szükség. A Forma-1-et sok általános kritika érte, és jó látni, hogy erre felfigyeltek és változások lesznek.”

„Még nem tudom, hogy versenyzem-e 2017-ben vagy 2018-ban, vagy utána – azonban szerintem nagyon izgalmasnak tűnik és a sport ettől felpöröghet, ahogy a szurkolók is.”

Ami pedig a rövidtávú célokat illeti, Button azt várja, hogy a McLaren nagyot tud majd előrelépni 2016-ban.

„Nyilvánvaló, hogy a jelenre fókuszálunk, a jövőt még meglátjuk, ugyanis az egyetlen módja, hogy egyszer majd versenyképesek legyünk, az az, ha a jelent helyezzük előtérbe. A csapatban és az erőforrásban sok változás zajlik. Ez még mindig egy nagyon fiatal együttműködés és szerintem jövőre egy sokkal versenyképesebb csapatot láthattok majd.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button
Cikk típusa BRÉKING