Button nem teljesen érti, mi történt Vettel és a Ferrari között: maradhatott volna?

Jenson Button, 2009 Forma-1 világbajnoka sem teljesen érti azt, hogy mi történt a Ferrari és Sebastian Vettel között, aki még csak ajánlatot sem kapott a folytatásra.

Sebastian Vettel, Ferrari in the press conference

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Ferrarinál Mattia Binotto már hónapokkal ezelőtt elmondta, hogy Sebastian Vettel volt az első választásuk. Ennek ellenére Carlos Sainz Jr. lett a befutó Charles Leclerc csapattársaként. A négyszeres világbajnok pedig megerősítette, hogy még csak ajánlatot sem kapott.

Még több F1 hír:

Binotto mindezt a koronavírus okozta gazdasági helyzettel magyarázta, és meg tudja érteni Vettel reakcióját. Alexander Wurz, a korábbi F1-es versenyző, aki az ORF szakértőjeként dolgozik, szintén csak rázza a fejét a helyzetet illetően.

„Lehetséges, hogy valami másról lehetett szó, de legalább beszélhettek volna Sebastiannal.” - mondta Wurz, hozzátéve, hogy szerinte mindezt meg lehetett volna beszélni, és a Ferrari ismertethette volna a gazdasági helyzetet, miközben felteszik neki a kérdést a fizetés esetleges módosításáról, ha maradni szeretne.

Jenson Button, a Sky Sports szakértője sem teljesen érti, hogy mi történt. „Egy négyszeres világbajnokról beszélünk. Sok versenyt nyert a Ferrarinak.” - mondta a brit világbajnok Vettel 5 év alatt szerzett 14 győzelméről.

„Bárki is nyert nála többet?” - tette fel a kérdést Button, aki úgy látja, hogy Binotto szimplán közölte Vettellel, hogy már nincs rá szükség jövőre, mindenfajta ajánlat nélkül. Ez pedig igencsak furcsává teszi a helyzetet.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Azt hiszem, nagyon jó munkát végzett, még 2019-ben is. Igen, elkövetett néhány hibát, amit általában nem várhatunk el egy négyszeres világbajnoktól, de egy rendkívül jó versenyzőről beszélünk. Arról sem szabadna megfeledkezni, hogy a csapattársa olyan hibákat követett el, amiket nem szabadott volna.”

Paul di Resta, a szintén ex-F1-es versenyző, aki ugyancsak a Sky Sports szakérője sem érti, miképpen lehetett ilyen döntést hozni a magas fizetés válaszával, noha még csak ajánlatot sem tettek Vettelnek. „Tudom, hogy Charles a jövő csillaga, de szükséged van egy olyan pilótára is, akire a csapat figyelhet, és irányt mutat. „Sebastian képes erre, addig Leclerc-t illetően ebben még nem vagyok olyan biztos.”

Button azt sem gondolja, hogy Vettelnek egy lassabb csapathoz kellene igazolnia, miközben a Ferrarinak most egy olyan versenyzője van a német személyében, akinek az év végén mennie kell. Jenson kételkedik abban, hogy ebben a helyzetben Vettel minden csapatutasítást betartana, különösen például egy utolsó versenyen, amit vezet. „Akkor is helyet fog adni? Természetesen nem.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg szerint Vettel kijelentését a Ferrariról óvatosan kell kezelni
Következő cikk Verstappennek csupán 3-4 körre volt szüksége

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország