BRÉKING

Button: nem a motorhang a fontos, hanem a győztes autó

Jenson Button szerint Ron Dennis "visszatérése" jót tesz a csapatnak, és már mindenki nagyon várja a 2014-es kihívást a McLarennél. A 2009-es bajnok nem igazán érintette a várható esélyeket, mivel korai lenne erről beszélni.

A McLaren egy visszafogott online bemutató formájában leplezte le az MP4-29-et, és kiadott pár interjút is. Button elmondta, ez az év a fejlesztési verseny éve lesz, és bízik a csapat képességeiben.

"Idén nagyon sok fejlesztés várható, és épp ezért fontos egy olyan csapatban lenni, mint a McLaren, mert jók vagyunk a fejlesztésben - ezt az elmúlt években már megmutattuk"- mondta a brit bajnok. "Olykor rosszul sikerül, de a legtöbb esetben jól alakulnak a dolgok. A szezon folyamán egy fejlesztési verseny lesz, közben pedig az autó megbízhatóságára is figyelni kell"- jegyezte meg.

"Ez a tél nagyon kemény volt, sok tennivalóval - nem gondolom, hogy bármely csapat számára könnyű lett volna. Igazából csak az első futamon tudjuk majd meg, hol állunk a többiekhez képest. Leszegett fejjel dolgozunk, hogy a lehető legjobbat nyújtsuk"- folytatta. "Mindenki arról beszél, milyen hangja lesz a motornak a V8-ashoz képest; nem lesz ugyanolyan, ez természetes. Az alapján, amit hallottam, nagyon jól szól - egyfajta mix. Ott van a turbó is, így elég szokatlan a hangzás. Nekem tetszik; szerintem jó a hangja. A hang nem olyan fontos számomra, mivel sokkal fontosabb, hogy nyerni tudjak az autóval."

"Ami a rajongókat illeti, a motoroknak továbbra is jó hangja lesz, a pályán pedig jobb versenyzést láthatunk majd, mint bármikor"- hangsúlyozta.

Rá vár a vezető szerep - ismét - , mivel csapattársa, Kevin Magnussen első évét fogja taposni az F1-ben.

"Miután te vagy a tapasztaltabb versenyző, a kevésbé tapasztalt fog tanulni tőled"- mondta a mclarenes. "Ennek így is kell lennie, mivel sok évnyi tapasztalatom van, de ő is hozni fog magával valamit; friss, nem olyan tapasztalt a Forma-1 világát illetően. 13 évvel ezelőtt én magam voltam az a kölyök. Biztos, hogy kivesztek belőlem bizonyos dolgok, amiket kellemes lesz visszaszerezni így. Kevinnel határozottan ez lesz a helyzet."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón a 2014-es McLaren, az MP4-29
Következő cikk Button: nagyon sok mindenre fogok gondolni, amikor beülök az autóba Jerezben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország