BRÉKING

Button: nagyon sok mindenre fogok gondolni, amikor beülök az autóba Jerezben

Jenson Button izgatottan várja az MP4-29-cel történő ismerkedést, de figyelmeztet, minden csapatnak sok időre lesz szüksége, mire megoldja a keresztrejtvényt. A McLaren versenyzője úgy véli, senki sem lehet biztos a dolgában.

A McLaren az utóbbi évtizedek leggyengébb évét zárta 2013-ban, és az idei szezon igazából átmenet lesz a hondás korszak előtt. Mindez nem jelenti azt, hogy a csapat lazsálna, nem veszi komolyan a kihívást.

"Nyilvánvalóan vissza akarunk térni az élre"- mondta a brit versenyző. "Másfelől jobb szezont akarunk teljesíteni, mint 2013-ban. De nagyon nehéz lenne bármit is pontosan megjósolni ebben a pillanatban - óriási változások vannak most, melyek komoly hatással lesznek az erősorrendre, így várnunk kell, és majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok"- fejtette ki Button.

"Annak kell lennie a célnak, hogy egy sima és termékeny telünk legyen"- hangsúlyozta a mclarenes. "Mindent meg akarok tanulni az új formuláról és az új autónkról, és azt akarom, olyan  pozícióban legyünk, melyből kényelmesen várjuk az első tengerentúli futamokat a csomagunkkal. Készen állok rá, hogy még többet tanuljak. Senki sem számít arra, hogy könnyű lesz az elkövetkező pár hónap - nem gondolom, hogy bárki ki merné jelenteni ezt a pitben. Az legyen a cél, hogy folyamatosan fejlődjünk, és pozitív legyen a tanulási folyamat."

Mint elmondta, rengeteg fajta autót vezetett, de "még mindig itt van" a mezőnyben.

"Ez most az alkalmazkodás időszaka, de az, ahogy vezetek - előre haladni a munkálatokkal, hogy  megtaláld a tapadáshatárt, semmint visszafele -, mindig is elég simává tette az átállást. Versenyzőként ez izgalmas időszak. Tényleg nagyon várom már - szeretem a mentális kihívást, amit egy ilyen komplex feladat kezelése jelent. Nagyon sok mindenen kell úrrá lenni, és ezek motiválnak engem: a problémamegoldás, darabokra szedni a bonyolult koncepciókat, hogy végül meglegyen a legjobb megoldás."

Az első teszt jelenti majd a konkrét tapasztalatszerzés kezdetét, és sok a felfedezésre váró terület.

"Nagyon sok gondolat kering majd a fejemben, amikor első alkalommal ülök be a cockpitba Jerezben, jövő héten"- felelte. "Nem gondolom, hogy bárki is azzal a magabiztos érzéssel távozna az első tesztről, hogy megfejtették az új formulát. Szerintem arról lesz szó, hogy szépen lassan mindenki lefejti az egyes rétegeket, ahogy a mérnökök és a tervezők egyre több információt gyűjtenek az autók és az erőforrások viselkedéséről; és azt fogjuk látni, hogy mindezek sokat fognak finomulni az elkövetkező teszteken és az első futamokon. Úgy vélem, ez a formula túl komplex és túl nagyfalat ahhoz, hogy akár egyetlen csapat is úgy érezhesse, mindent helyesen csinálnak, és gyorsan előnyre tesznek szert."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button: nem a motorhang a fontos, hanem a győztes autó
Következő cikk McLaren: a téli teszteken nem a teljesítmény, hanem a kiegyensúlyozottság a fontos

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország