Button mérges a Caterhamekre, de legalább fejlődött a McLaren

Jenson Button és Sergio Pérez szerint is sikerült fejlődnie a csapatnak, és a háromhetes szünetben további javulásban bíznak. A 2009-es bajnok haragszik a lekörözött versenyzőkre.

Jenson Button:

„Szerintem egy jó hétvégénk volt. Mindent kihoztunk az autóból, amit tudtunk. A stratégia jó volt, és személy szerint úgy érzem, egy nagyon jó hétvégém volt. Nagyon reméltem, hogy ötödik lehetek, de… A Caterhamek lerombolták ezt a lehetőséget. Nyilvánvalóan ők is pozíciókért versenyeznek, de ha kék zászlót kapsz, akkor kék zászlót kapsz, és félre kell állnod. Minden egyes alkalommal, amikor belül voltam, ők is bekanyarodtak… Kár, amikor mindez ilyen sokba kerül, mert azok a pontok nagyon fontosak tudnak lenni a bajnokságban. Sajnálatos, de csapatként elég jót mentünk ezen a hétvégén. Örülnünk kellene neki. A hatodik hely talán még jobb is annál, mint amire itt számítottunk. Biztosra kell menni, hogy tudunk fejlődni valamennyit a következő versenyre.”

Sergio Pérez:

„Ez határozottan fejlődés az előző hétvégéhez képest. Silverstone-ban is megérdemeltünk volna valamennyi pontot, és ma egy új verseny kezdődött számomra akkor, amikor bejött a biztonsági autó. Onnan egy szetten kellett kihúznom a versenyt, amit nagyon nehéz volt kezelni. Sajnos a verseny végén vesztettünk pár helyet - az utolsó körben Webberrel szemben -, de ma ez volt a maximum, amit tudtunk tenni. Ma az autó határozottan jobb volt, mint tegnap, amikor találtunk rajta pár problémát. Ebből a szempontból ígéretes a helyzet; remélhetőleg ismét tudunk fejlődni majd Magyarországon.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING