Button: Magnussen ma is remek volt, de tegnap még inkább

Button: Magnussen ma is remek volt, de tegnap még inkább

Jenson Button emeli kalapját csapattársa előtt, aki élete első F1-es futamán dobogóra tudott állni. A brit is remekül ment, mivel egészen a negyedik helyig jött fel.

Button a top 10-en kívül vágott neki a versenynek, de a végére egészen a negyedik pozícióig küzdötte fel magát. A McLaren vezeti a konstruktőri bajnokságot az első futam után, ráadásul dobogót is szereztek, miközben tavaly egyet sem.

"Élveztem ezt a versenyt"- kezdte Button a Skynak. "Mondtam a srácoknak, hogy egy jó rajtot akarok, mindig ott a legkönnyebb pozíciókat fogni. Majd nagyon sok incidens volt, és azt láttam, hátrafele haladok egy kicsit. A csapat remek munkát végzett a kerékcserék alatt, és volt az a hirtelen beállásom is, amikor épp, hogy csak be tudtam kanyarodni - az is számított."

"Kevin remek munkát végzett"- méltatta a dánt. "Szerintem az időmérőn még lenyűgözőbb volt esőben, mint a mai dobogó. Remek eredmény számára, egyben egy harmadik és negyedik hely a csapatnak. Ez egy jó kiindulási pont."

Az egyik kiállásnál leesett az MP4-29 orrkúpjának a csúcsa. "Igen, elég hideg volt. Más alkatrészek is hiányoztak... Nem volt a legcsinosabb autó a verseny végére, de élvezhető autó volt. Az utolsó etapban nem kellett spórolnom, nyomhattam neki. Felzárkóztam Kevinre és Danielre, de nem volt elég a gumik miatt. Vezetjük a konstruktőri bajnokságot, remek érzés egy ilyen eredmény, de mindig többet akarsz. Ez jó."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button
Cikk típusa BRÉKING