Button kimaradt a balhéból, de ez kevés volt Malajziában

megosztás
hozzászólás
Button kimaradt a balhéból, de ez kevés volt Malajziában
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2016. okt. 2. 9:35

Jenson Button elsősorban a pechet és a rossz tempót okolja, amiért csak a 9. lett, még csapattársa is előtte végzett, pedig a rajtrács végéről kezdett. A brit bajnok abban reménykedik, az utolsó futamokon mellé pártol a szerencse.

Kettős pontszerzés a McLarennél, de az előrébb rajtoló Button lett a második házon belül. Elsősorban azzal okolja ezt, hogy rosszkor lépett életbe a virtuális biztonsági autó.

„Azt hiszem, talán a negyedik helyig is feljöttem a rajtnál, de túl könnyen előztek meg. Úgy tűnt, oké lesz, de Hülkenberg és Fernando is három cserét alkalmazott mögöttem, én pedig kettőt. Úgy tűnt, rendben lesz, egészen addig, hogy a VSC két körrel a kiállásom után lépett érvénybe. 15 másodpercet nyersz azzal, hogy a VSC alatt cserélsz kereket… Kár érte, de ez van.”

„Az autóval nem volt gond, a végén egyszerűen nem volt olyan gyors, mint az előttem haladóké. Remélem, az utolsó négy futamon szerencsésebb leszek, mert most balszerencsés vagyok a stratégiával. A tempó nem volt valami remek. A hetedik helyre jó voltam, amíg nem vetették be a VSC-t. A két kiállás a jobb stratégia… Szereztünk pár pontot, ezt most hagyjuk magunk mögött, jöhet Japán! Sok minden történt ma, de szerencsére belül voltam, az elején kimaradtam a bajból.”

Versenyzési gaming élmény otthonra, magas szinten: Playseat, a gamerek egyik nagy álma!

Következő Forma-1 cikk
A Hamiltonnal együttérző Lauda: "Vettel Verstappen-típusú rajtot vett. Értelmetlen egy négyszeres bajnoktól..."

Előző cikk

A Hamiltonnal együttérző Lauda: "Vettel Verstappen-típusú rajtot vett. Értelmetlen egy négyszeres bajnoktól..."

Következő cikk

Räikkönen autója megsérült a rosberges ütközéskor: ezzel esélytelenné vált

Räikkönen autója megsérült a rosberges ütközéskor: ezzel esélytelenné vált

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING