Button kihozta a maximumot, Pérez frusztrált

A McLaren versenyzői meglehetősen vegyes érzelmekkel élték meg a mai eseményeket Suzukában. A 10. és a 11. hely nem vált ki felhőtlen örömet.

Jenson Button (10.):

„Suzukában egyszerűen ki akarsz menni a Q3-ban és mókázni szeretnél – én pontosan ezt tettem. Nem tudtam volna gyorsabban menni. Három kört mentem a Q2-ben és a Q3-ban, melyek majdnem azonosak voltak, tehát szerintem a 10. hely olyan jó eredmény, mint amennyire az autónk jó volt ma. Nem maradt idő a pályán, de élvezetes volt kihajtani és kideríteni! A holnapi verseny szerintem más lesz ahhoz képest, mint amiket mostanában láttunk, mivel a gumikopás itt nagyobb, mint az előző futamokon volt. Szerintem mindkét keverék remekül működik itt. Nagyon várom a versenyt, és remélhetőleg képesek leszünk fejlődni, bezsebelünk pár tisztességes pontot. Kemény lesz – de ezért élvezzük ennyire ezt a sportot. Az autó jónak érződött és az egyensúly is rendben volt – egyszerűen nem elég gyors. Nem hiszem, hogy ebben több volt. Nem tudom, hogy a versenytempónk jobb-e, mint az előttünk álló autóké. Remélem, igen.”

Sergio Pérez (11.):

„Frusztráló volt ilyen kis különbséggel lemaradni a Q3-ról. Rendkívül szoros volt: a Q2-ben a közepes keverékkel mentem ki először, és ezeket használtam előtte a Q1-ben is, amikor megszakították azt a piros zászlóval. Ez azt jelentette, hogy nem rendelkeztem ideális referenciával a második körömhöz a Q2-ben, és tényleg nem tudtam, hogyan alakul a pálya. Az is egyértelmű, hogy tegnap időt vesztettünk a baleset miatt, így a ma reggel arról szólt, hogy próbáltuk ledolgozni a kiesett időt; változtattunk a beállításon, tanultunk a pályáról. Nem ideális mindössze 1 tizeddel lemaradni, de a másik oldalról elmondható, legalább jó pozícióban vagyunk a pontszerzéshez.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING