BRÉKING

Button kezd kiégni, nem való már neki top-istálló? Alonso lesz a vezér a Ferrarinál

David Coulthard nem így gondolja, és szerinte Jenson Button még mindig képes magas szinten versenyezni a Forma-1-ben.

A 33 éves brit versenyző idén egy nagyon gyenge szezont zárt a Forma-1-ben. Ez nagyban volt köszönhető annak, hogy a McLaren 2013-as versenygépe finoman szólva sem volt versenyképes. Sokak szerint mindez annak tudható be, hogy időközben Lewis Hamilton átszerződött a Mercedeshez, és 2009 Forma-1 világbajnoka nem az a nagy autófejlesztős pilóta, aki sokat hozzá tudott volna adni a McLaren munkájához, addig Sergio Pérez relatíve kevés ilyen tapasztalattal rendelkezik a sportban.

Ha ezt vesszük alapul, akkor a 2014-es év szintén nehéz lehet a McLaren számára, hiszen az új motorszabályokkal egy teljesen új autót kell megépíteniük a mérnököknek, valamint Kevin Magnussen újoncként csatlakozik a gárdához és lesz Button csapattársa.

Az elmúlt időszakban többen is kikezdték a brit pilótát, aki egyre rosszabb teljesítményt nyújt, és már közel sem olyan kiemelkedő, mint volt például 2011-ben, amikor képes volt legyőzni Hamiltont.

„Bennem semmilyen kétség nincs azt illetően, hogy Buttonban még mindig van potenciál.” – fogalmazott a korábbi F1-es versenyző a Daily Telegraph lapnak.

„Jenson 33 éves, és ő az egyik legfittebb pilóta a rajtrácson, valamint a Brazíliában nyújtott teljesítménye is csak azt mutatja, hogy képes magas szinten versenyezni. Akkor ismét közel volt a dobogóhoz. Az idei év biztosan nem tett jót a motivációjának, de a McLaren egy erős csapat, melynek egy komoly gyára és sok pénze van.”

Magnussen, mint csapattárs.

„Érdekes lesz megfigyelni, hogy Jenson milyen pofonokat oszt majd ki az újoncnak. Ki tudhatja előre, hogy az olyan újoncok, mint Magnussen, vagy a 19 éves Kvyat mennyire lesznek hatékonyak az új szabályokkal.”

Ha már 2014… Ferrari: Fernando Alonso-Kimi Räikkönen

„Nem hiszem, hogy a „Jégember” előrébb fog végezni, mint Alonso. Gyanítom, hogy Fernando fog érvényesülni a csapatnál, ahol már otthon érezheti magát, miközben olaszul is beszél és versenyzőnek sem gyenge.”

A finn természetének köszönhetően azonban nem valószínű, hogy valami hasonló fordul majd elő, mint 2007-ben a McLarennél a spanyol és Lewis Hamilton között.

„Kimit nem érdekli a politika, úgyhogy nem hiszem, hogy a kapcsolatuk robbanásveszélyes lesz. Szerintem Fernando lesz az irányadó.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 2014: Lassan teljes a rajtrács, de még mindig van pár kérdőjel
Következő cikk Massa bajnok lenne a Williams színeiben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország