BRÉKING

Button: Inkább a szenvedő McLaren, mint egy kisebb csapat

Jenson Button biztos benne, hogy a McLaren felül fog kerekedni a jelenlegi helyzeten, és kiutat találnak az alsó régióból. A cím már nem lesz meg 2013-ban, és a futamgyőzelem is nagyon kérdéses.

A Spanyol Nagydíj után egyértelművé vált, hogy a McLaren idei szezonja gyakorlatilag véget ért, és maximum dobogós helyezésnek örülhetnek, esetleg egy potya győzelem is becsúszhat. Montrealban Button annyira küzdött a feszes MP4-28-cal, hogy fájdalomcsillapítót is be kellett vennie, mivel fejfájást okozott neki a nagy zötykölődés.

„Sohasem szálltam még ki ennyire nagy örömmel az autóból”- idézte Buttont a The Sun.

„Az autó nagyon más az elmúlt három évhez képest. A geometria újdonság számunkra, de a menettulajdonság terén nagyon szegényes a helyzet. Az elmúlt években is nagyon feszes volt a McLaren a bukkanókon, de idén más a helyzet, és figyelembe véve azt, mennyire hepehupás volt ez a pálya… Borzalmas volt”- mondta csalódottan a kanadai versenyről.

„Nincs meg a tempó, könnyedén leköröztek. Nincs pozitívum ebben a hétvégében. Nem tudom, hogy fogunk-e versenyt nyerni ebben az évben. Minden, amit tehetünk, hogy próbálunk fejlődni”- folytatta a 2009-es bajnok.

A Press Associationnek azt is elmondta, idén már nem lehet meg a cím, de ettől nem adja fel. „Ami a versenyeket illeti, a lehető legjobbat akarom nyújtani, és remélem, hogy minden versenyen a maximumot hozom ki az autóból; az a célom, hogy nyerjek egy futamot idén. Ami a bajnokságot illeti, fejben sokkal előrébb kell lenned; annyira le vagyunk maradva, hogy idén nem fogunk bajnokságot nyerni. De futamot még nyerhetünk; a lehetőség ott van, és neked ezt kell kitűznöd célként.”

A McLaren jelenleg a hatodik helyen áll a bajnokságban, és a Force India 14 ponttal gyűjtött többet náluk. A Lotus valószínűleg nem lesz meg nekik idén, így maximum egy középcsapattól kell lenyelni a békát.

„Még így is sokkal boldogabb vagyok, hogy a McLarennél lehetek az ilyen problémák idején, és nem egy kisebb istállóban. Még mindig egy remek csapatnál vagyok; valószínűleg a legjobb ahhoz, hogy próbáljunk kikecmeregni egy ilyen helyzetből. Mert erre sor fog kerülni.”

Kanadában megszakadt a McLaren sorozata, melynek keretében 64 futamon szereztek pontot. Ráadásul jön a hazai nagydíj, és nem sok változás várható. „Még ha szereztünk volna pontokat Kanadában, akkor is csalódottak lennénk. Az nem tesz boldoggá minket, hogy pontokat szerzünk. Ez nem az a csapat, mely szereti az ilyen mutatókat. A győzelmeket, dobogós helyezéseket szeretjük, és azt, hogy harcban vagyunk a címért, szóval nem olyan nagy dolog nekünk, hogy a 11. vagy a 10. helyen végzünk”- árult el nem nagy titkot Button.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher: Egy világbajnok-esélyes Mercedesszel talán maradtam volna
Következő cikk Hamilton türelmetlen: miért nem lehet azonnal tesztelni az ellesett dolgokat?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország