Button igyekezett megvédeni Alonsót a GP2-es beszólása miatt

Button igyekezett megvédeni Alonsót a GP2-es beszólása miatt

Jenson Button gyorsan Fernando Alonso pártjára állt és próbálta szépíteni a helyzetet, amit igazán nem lehet.

2005 és 2006 bajnoka igencsak rosszkor időzítette az idei év legfurcsább és legkellemetlenebb beszólását, amikor is a Honda hazai versenyén a csapatrádión keresztül GP2-es erőforrásnak nevezte a japánok motorját.

Természetesen a McLaren és a Honda sem örült ennek, ami után Alonso megpróbált javítani a helyzeten, holott maximálisan igaza volt. Ezzel együtt Fernando kapásból a rádióbeszélgetések nyilvános formájának betiltását kezdeményezte.

Ezzel egyelőre nem ment sokra, miközben például Kimi Räikkönen sem értett egyet a korábbi csapattársával.

Button, aki nemrég 2016-ra is elkötelezte magát a McLaren-Hondánál, igyekezett megvédeni Alonsót.

„Egy versenyző élete nem olyan könnyű a pályán és azon kívül, mint az kívülről látszik. Számtalan olyan helyzet van, amikor nehéz nem érzelemből reagálnunk. Tudom, mert egy pár éve már itt versenyzem…”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Buttonnak olyasvalamit mutatták a McLarennél, ami után azt mondta, maradni akar... Mese habbal, nagyobb fizetés, vagy valami nagy durranás lesz ez a Hondától? fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. október 8.

„A Forma-1-ben sokszor felnagyítják a dolgokat, és megfeledkeznek arról, hogy egy ilyen versenyautó vezetése nem a legkönnyebb dolog, miközben arra törekszünk, hogy nyerjünk. Ha a dolgok nem mennek úgy, ahogy szeretnéd, akkor kimondasz bizonyos dolgokat, amiket talán nem kellene. Ezt követően a külvilág felé ez 100 szorosan felnagyítódik.”

„Miután kiszálltál az autóból, rögtön neked szegezik a kérdést, és már tudod, hogy mit nem kellett volna tenned… Ezek apró dolgok, amik nagyon nagyokká válnak a külvilág felé. Egyszerűen szükséged van arra, hogy az emberek tudják, mit érzel a volán mögött, még akkor is, ha ez nem teljesen helyes. Ez a sport az érzelmekről is szól.”

„Maximálisan tisztában vagyunk azzal, hogy a világ hall bennünket akkor, de versenyző vagy, és szívből is cselekszel. Nem hiszem, hogy ezt különösebben magyaráznom kellene. Fernando pontosan amiatt fogalmazott így, mert ő is rettentően keményen dolgozik és frusztrálja az, hogy nem tartunk ott, ahol kellene. Nagyon sokat dolgozunk azon, hogy ez változzon, és emiatt még fájdalmasabb, ha nem jönnek össze a dolgok.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Jenson Button
Cikk típusa BRÉKING