Button: Hihetetlen, hogy ennyire balszerencsés legyen valaki, mint Hamilton

megosztás
hozzászólás
Button: Hihetetlen, hogy ennyire balszerencsés legyen valaki, mint Hamilton
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2014. aug. 27. 9:12

Jenson Button, a McLaren világbajnok versenyzője sajnálja korábbi csapattársát, aki elmondása szerint hihetetlen szerencsés.

Lewis Hamilton rögtön egy nullázással kezdte a szezont Melbourne-ben, köszönhetően az autója meghibásodásának. Nico Rosberg mindeközben megnyerte az Ausztrál Nagydíjat. Ezt követően egy győzelmi sorozat következett a brit számára és akkor úgy tűnt, hogy ő lesz az, aki átveheti a vezetést a bajnokságban.

2008 bajnoka azonban azóta csak szenved, és rendre szerencsétlen versenyhétvégéket zár. Ez így volt legutóbb is Belgiumban, amikor gyakorlatilag a saját csapattársa vetett véget a küzdelmeinek. Rosbergnek hiába sérült meg az első szárnya a Mercedesén, dobogóra állhatott.

„Együtt tudok érezni Lewisszal, aki a legutóbbi versenyen vezetni tudott. Hihetetlen az, ami vele történik.” – mondta Button a brit Autosport hasábjain.

„Még soha ezelőtt nem láttam ilyen balszerencsés sorozatot, vagy téves megítélést az emberek részéről Lewist illetően, aki sok pontot veszített ezeken a versenyeken. Megdöbbentő ez az egész, de tényleg! Még soha nem láttam ilyet, különösen azután, hogy egy ennyire domináns autóról beszélünk. Minden versenyt az első és a második helyen kellene befejezniük.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Biztosan a Mercedes fogja megnyerni a bajnokságot, de ez sokkal szorosabb most, mint lennie kellene.”

Lewis meglepően jól viseli az eseményeket.

„Számomra Lewis igazán jól viseli mindezt a média előtt, noha volt pár kiábrándító versenye. Határozottan fejlődött ebben, amit jó látni. Örülök, hogy személyként is képes volt fejlődni. Remélhetőleg az önbizalma megmarad és nem törik össze.”

Következő Forma-1 cikk
F1 2015: Február 1-jén Spanyolországban gurulhat pályára először a Forma-1 mezőnye

Előző cikk

F1 2015: Február 1-jén Spanyolországban gurulhat pályára először a Forma-1 mezőnye

Következő cikk

Vettel szerint ő is megnyerhette volna azokat a futamokat, melyeken Ricciardo győzni tudott

Vettel szerint ő is megnyerhette volna azokat a futamokat, melyeken Ricciardo győzni tudott

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button Vásárlás , Lewis Hamilton Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING