Button: Hamilton a lehető legrosszabbkor állt ki a bokszba

Jenson Button szerint a lehető legrosszabbkor jött ki Lewis Hamilton a bokszba a Török Nagydíj utolsó köreiben. Az egykori McLaren-pilóta szerint a bizonytalanságban az is szerepet játszott, hogy tavaly a brit rekorder sokáig kint maradt az intereken, erre alapozhatott, mikor végig akart menni.

Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, is interviewed by Jenson Button after the race

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Lewis Hamilton és a Mercedes ezúttal eltaktikázta magát a török futamon, hiszen a verseny utolsó köreiben megejtett bokszkiállás miatt a brit visszacsúszott az 5. helyre. Jenson Button szerint ez volt a legrosszabb opció, amibe a hétszeres világbajnok belefuthatott.

„Nagyon trükkös volt, és biztos vagyok benne, hogy Lewis frusztrált volt a verseny után” – jelentette ki Button a Sky Sports kérdésére. „De ők (a csapat) szóltak neki a folyamat alatt, hogy mikor kellene kiállnia.”

„Akkor állt ki, amikor nem kellett volna. Ha korábban tette volna meg, az egy jó döntés lett volna, vagy ha egyáltalán nem áll ki és a gumik kibírják a végéig, az is jó döntés lett volna. Pont az egésznek a közepén volt, ez az a helyzet, amibe nem igazán akarsz benne lenni.”

Még több F1 hír:

„Azt hiszem, hogy ami még ennél is fontosabb, az az információ. Nem hiszem, hogy Lewis tisztában volt vele, hogy két pozíciót is veszíteni fog a kiállással. Elég boldognak tűnt, amikor azt mondták, hogy álljon ki, hogy Gasly elé visszatérhessen.”

„Erre azt mondta, hogy oké, de nem úgy tűnt, hogy tudja, veszíteni fog néhány helyet. Ezt követően eléggé frusztrált volt, mivel tudta, hogy az 5. helyig csúszott vissza, két olyan autó mögé, melyekre nem számított.”

 

Jenson Button úgy véli, hogy Lewis Hamiltonnak átfutott a fején a tavalyi Török Nagydíj, ahol az intereken 50 kört tett meg a korai kiállását követően, amivel sikerült megszereznie a győzelmet.

„Valószínűleg felrémlett benne a tavalyi év, amikor nagyon sokáig kint maradt egy gumiabroncson, és ez bevált neki. Ez nem mindig sikerül, ám most úgy tűnt, hogy menni fog, és biztos vagyok benne, hogy a Red Bull is arra gondolt: wow, ha a végéig mennek, igazán jó munkát végeznek.”

Norris tudta, hogy most egy hetedik hely volt a maximum tőlük

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris szerint még Spánál is rosszabbak voltak a látási viszonyok Törökországban
Következő cikk Az elmúlt hat futamon négyszer változott a világbajnokságot vezető személye – a legérdekesebb statisztikák a Török Nagydíjról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország