BRÉKING

Button: Ha nem ad szerződést a McLaren-Honda, akkor is boldog lennék

2009 Forma-1 világbajnoka nem esett volna pánikba, ha az idei évre nem kap szerződést a McLaren-Hondától.

Sokáig erősen kérdéses volt Jenson Button szerződése. Voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, hogy Kevin Magnussen lesz a befutó Fernando Alonso csapattársaként, ám a vezetőség végül a tapasztalat mellett tette le a voksát.

A reális képet tekintve Wokingban jól döntöttek, mivel ezzel így a Forma-1 legtapasztaltabb párosával dolgozhat a csapat, amire nagyon is szükségük van a szakembereknek a Honda szenvedése miatt.

A 35 éves brit világbajnok 2000 szerepel a királykategóriában, de már nem esne pánikba, ha mennie kellene.

„Ha már nem lennék a Forma-1-ben, akkor is egy boldog ember lennék. De azt gondoltam, érdekes lenne, ha ismét a Hondával dolgoznék együtt.” – fogalmazott Button az F1i.com kérdésére.

Button, aki 2003 és 2008 között a BAR-nak és a Hondának versenyzett, élvezi a projektet, még akkor is, ha az első 5 versenyen pont nélkül maradtak.

„Ez egy nagyon izgalmas év számunkra. A tempónk nem volt egyenletes, de versenyről versenyre fejlődtünk. Azt hiszem, mindenki számára izgalmas ezt látni, aki részt vesz ebben. Minden alkalommal, amikor kigurulunk a pályára, fejlődünk. Ezzel együtt azt is tudjuk, hogy egy új gyártóval soha nem fogod megnyerni az első versenyt.”

„Mindannyian tudtuk, hogy nehéz lesz, de soha nem tudhatod pontosan ezt, amíg kint nem vagy a pályán. De azért vagyunk itt, hogy nyerjünk a jövőben. Két világbajnok versenyzője van a csapatnak, miközben a McLaren és a Honda is nyert már címeket.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Emiatt (is) szenved a McLaren-Honda? Komoly kulturális különbségek a csapatnál! Súlyos gondok? fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. május 16.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A japán gondolkodásmód állna a McLaren-Honda sikerének útjába?
Következő cikk Ayrton Senna megmutatja, hogy kell Monacóban vezetni: Eszméletlen!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország