Button: ha idén nem megyek elég jól, ennyi volt számomra az F1

Button: ha idén nem megyek elég jól, ennyi volt számomra az F1

Jenson Button kilátásba helyezte a visszavonulását, amennyiben idén nem végez elég jó munkát. Ami a csapattársát, Kevin Magnussent illeti, remekül kijönnek egymással.

Button csak az idei évre hosszabbított a McLarennel, ami betudható a keménykezű Ron Dennisnek is. A vezető eredményeket vár, és ha a 2009-es bajnok nem teljesít elég jól, akkor távoznia kell. A 34 éves Button életében nagy változást jelentett, hogy januárban elvesztette édesapját. Mint elmondta, ez mindent más perspektívába helyezett.

"Számomra más, mint egy olyan srácnak, aki 3-4 éve van benne. Semmi sincs, amitől tartanék az F1-ben - egyáltalán. Az utóbbi hónapok mindent más perspektívába helyeztek"- mondta Button a Mirrornak.

"Azért fogok versenyezni, mert imádom, és ha elég jó vagyok idén, akkor jövőre is a Forma-1-ben fogok versenyezni. Ha nem végzek elég jó munkát, akkor nem. Bármelyik utat is járjam be, semmi sem ijeszthet meg - jó dolog ilyen helyzetben lenni. Kevin nagyon gyors, de erre számíthattál. A McLarennek vezet. Gyorsnak kell lennie. Sokat beszélünk egymással a beállításról - talán többet, mint a legtöbb csapattársammal. Jók a visszajelzései, bízok benne"- mondta a dán újoncról.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button
Cikk típusa BRÉKING