Button és Raikkonen: vicces és nemtörődöm hozzáállás a Mercedes-tesztről

Button és Raikkonen: vicces és nemtörődöm hozzáállás a Mercedes-tesztről

A McLarennek egész télen nem jött össze annyi tesztkilométer, mint a Mercedesnek három nap alatt. Kimi Räikkönen nem pazarolja az idejét a lehetséges büntetés kitalálására, mivel úgysem ő dönt.

A Lotus ugyan nem nyújtott be óvást a Mercedes ellen, de csak azért, mert a Red Bull és a Ferrari már megtette azt. A privát teszt nagy vitát váltott ki, és a Mercedes a Nemzetközi Bíróság előtt fogja ismertetni az álláspontját. A nem túl nagy politikus hírében álló Räikkönent is megkérdezték a dologról, aki a következőket mondta a Motorsport-Magazin jelenlétében.

„Tény, hogy minden csapat élne ezzel a lehetőséggel, ha keresztülvinnék a dolgot. A Mercedes volt a legszerencsésebb ebből a szempontból”- mondta a 2007-es bajnok ma a paddockban.

Hogy mekkora előnyt jelenthetett az ezerkilométeres teszt, azt nem tudta megmondani. „Ezt nehéz megmondani, mert nem tudom pontosan, miről is van szó. De az teljesen mindegy, hogy tudják-e, melyik gumikkal mentek vagy sem, mivel minden tesztnek van előnye. Különben egyáltalán nem tesztelnénk”- foglalta össze az álláspontját.

Vettel büntetést követelt a Mercedesnek, de a finn nem menne ennyire messzire. „Nem az én dolgom, hogy kommentáljam ezt. Nem rendelkezek az összes információmmal, így nem is pazarlom arra az időmet, hogy mi történhet a Mercedesszel. Ezt mások döntik el.”

Button így felelt arra a kérdésre, hogy nem tesztelne-e szívesen ő is a Pirellinek, ahogy tette a motorszállítójuk.

„Három napot tesztelni egy Forma-1-es autóban, mindezt egyhuzamban…? Nagyon rég volt már, hogy ilyet csináltam volna: meglehetősen fárasztónak hangzik. 1000 kilométer? Szerintem a McLarennek az egész tél folyamán nem jött össze ennyi… Ehhez határozottan egy megbízható autóra van szükséged.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING