Button és Dennis is gratulált Hamiltonnak: legtöbb győzelem, legtöbb pech

Button és Dennis is gratulált Hamiltonnak: legtöbb győzelem, legtöbb pech

Jenson Button és Ron Dennis is úgy véli, Lewis Hamilton megérdemelten lett bajnok, kijár neki az idei siker. A McLaren elnöke szűkszavúan, de lényegretörően kommentálta a fejleményeket.

Gyakorlatilag már az 1-es kanyar előtt eldőlt, ki nyeri meg a bajnokságot, miután Hamilton az élre állt. A brit végig kézben tartotta a versenyt, a felzárkózó Massa sem jelentett igazi veszélyt, mert a futam még időben véget ért számára. Button nem tudja, hogy jövőre versenyezhet-e korábbi csapattársa ellen, mert a szerződését még mindig nem hosszabbították meg. A leintés után gratulált Hamiltonnak.

"Mindig is remek volt együtt dolgozni Lewisszal, és amikor csapattársak voltunk, épp mindketten megnyertük a címet"- mondta a 2009-es bajnok. "Most ismét nyert egyet; mint mindannyian tudjuk, egy cím elég a való világban, de kettőt nyerni, az valami egészen varázslatos. Óriási gratuláció neki"- mondta Button a Skynak.

//

Post by www.f1-live.hu.

Dennis tegnap úgy nyilatkozott, hogy a Mercedesszel nyolc versenyző is bajnok lenne a mezőnyből. Végül Hamiltonnak sikerült abból a kettőből, akik a W05-tel versenyeznek. "A megfelelő nyert. Ő nyerte a legtöbb versenyt, nem igaz?"- tette fel a kérdést a Crash.netnek. "Ő nyerte a legtöbb futamot, neki volt része a legtöbb mechanikus hibában, megérdemelte a győzelmet. Ennyire egyszerű"- jelentette ki.

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button , Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING