BRÉKING

Button és Alonso is a Renault-hoz tart?

Igazából ez mindent megmagyarázna, hiszen jelenleg komoly vita zajlik Button, és a McLaren elnöke, Ron Dennis között, aki szeretné, hogy a brit maradjon, de 2009 bajnoka egyelőre visszautasította az ajánlatot. Alonso pedig a Japán Nagydíjon komolyan kiakadt a Honda erőforrásai miatt...

„Ha jövőre is a Forma-1-ben leszek, akkor versenyképes akarok lenni. Az, hogy a nyolcadik helyért versenyzem, nem érdekel engem.” – mondta Button az Equipe-nek.

David Coulthard, Button egyik közeli barátja a paddock-ban, azt mondta, hogy talán a 35 éves versenyző elhagyja a McLarent.

„Ha Jenson még mindig szenvedélyes, és hisz benne, hogy a Honda megtehet egy hatalmas lépést előre, ahogy azt a Ferrarinál is láthattuk, akkor folytatnia kellene.” – írta a Telegraph-on.

„De ha fél tőle, hogy még egy olyan év jön, mint az idei, akkor tovább kell lépnie – így már nem tudna elég hatékony lenni.”

A McLaren garázsának másik oldalán Fernando Alonso türelme is kezd elfogyni, és ennek a Japán Nagydíjon hangot is adott.

A spanyol a futam után el is ismerte, hogy már nem biztos benne, hogy jövőre is a Forma-1-ben akar-e maradni.

A bajnok utána elmondta, hogy nem gondolta komolyan, amit mondott, és hogy egyértelműen az a célja, hogy a McLarennél fejezze be a pályafutását – természetesen futamgyőzelmekkel és bajnoki címekkel.

Azonban innen is látszik, hogy a szög kibújt a zsákból, és már csak idő kérdése, hogy mikor robban a bomba.

Ha a Renault gyári csapatként tér vissza a Lotus révén, akkor a spanyol bajnoknak előjöhetnek a múltban átélt szép emlékei, hiszen velük szerezte meg mindkét bajnoki címét 2005-ben és 2006-ban. A csapat székhelye akkor is Enstone-ban volt.

Alonso ismeri a főszereplőket a folyamatban, és nemrég annyit mondott, hogy: „A Renault egy nagyon nagy gyártó komoly múlttal a Forma-1-ben. A sport történetében sokszor kapcsolták össze őket (a Lotussal), szóval remélhetőleg maradnak.”

//

Talán ebből is látszik, hogy az elmúlt 10 évben kik voltak a legjobb pilóták a Forma-1-ben, bár Vettel nincs köztük... fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, September 29, 2015

Alain Prost, a négyszeres világbajnok csak annyit tudott mondani Alonso kiakadásáról, hogy ennek még komoly következménye lehet: „Ha ismered Fernandot, és a múltját, amikor így kezd beszélni, akkor tudod, hogy nehéz lesz. Ezek nagyon kemény szavak voltak.” - mondta a Canal Plus előtt.

„Másik oldalról, igaz, hogy a Honda nagyon komoly fejlesztéseket várt idén, és ez a verseny (a Japán Nagydíj) egy új kezdet is lehetett volna - de nem történt meg.”

„Ez frusztráló, és Fernando nem szeret frusztrált lenni. Szerintem mostantól nagyon nehéz lesz.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A legjobban fizetett Forma-1-es pilóták 2005 és 2015 között: Alonso, Räikkönen, Hamilton
Következő cikk A Mercedesnek Szingapúr óta rémálmai vannak!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország