Button és a mai F1: „Csak Ön után, Uram”

megosztás
hozzászólás
Button és a mai F1: „Csak Ön után, Uram”
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2013. jún. 20. 7:16

Jenson Button elismeri, hogy a mai versenyzésnek ártanak a túl érzékeny és gyorsan kopó gumik, de szerinte nem ennek köszönhető, hogy nem lesz telt ház a Brit Nagydíjon. Sokkal inkább arról van szó, hogy idén még nem nyert futamot hazai versenyző.

Tavaly a kezdetben élvezetes változatosságtól sokalltak be az emberek, idén pedig a gumikímélés kezd unalmassá válni, és az, hogy minden versenyhétvégén az abroncsok jelentik a kiemelt témát – a privát teszt mellett. A csapatoknak végül nem sikerült megegyezni a változtatásokban, és maradnak az év elejétől használt köpenyek, kicsit több és más ragasztással. Ezzel talán elcsitulnak az indulatok, de Button úgy véli, a nézők eddig sem fordultak el a sporttól az ilyen és ehhez hasonló játszmák miatt.

„Nem gondolom, hogy az emberek elfordulnak a sporttól”- mondta Button a Guardiannak.

„Ha megnézünk minden sporteseményt, akkor láthatjuk, hogy talán nem olyan erősek, mint tavaly. Egyszerűen jelenleg ilyen a világ. Nagyon lenyűgöző lenne eladni minden jegyet itt, de valóban olyan sok ember van, aki megteheti, hogy eljöjjön?”- tette fel a kérdést a Brit Nagyíjjal kapcsolatban.

„Azzal egyetértek, hogy egyes versenyek nem voltak akciódúsak. Sokkal inkább ilyenek voltak: ’Csak Ön után, Uram, mivel én vigyázok az abroncsaimra!’. De voltak jó versenyek is. Abban is biztos vagyok, sokat jelent, hogy idén még nem nyert futamot brit versenyző”- ismerte el a siker motiváló hatását.

Következő Forma-1 cikk
Maldonado: Bottas 3. rajthelye semmit sem bizonyít

Előző cikk

Maldonado: Bottas 3. rajthelye semmit sem bizonyít

Következő cikk

A Mercedesnek csak egy levélbe került volna, és akkor nincs bírósági tárgyalás

A Mercedesnek csak egy levélbe került volna, és akkor nincs bírósági tárgyalás

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING