Button és a következő karrier: Le Mans és Rallycross?

Button és a következő karrier: Le Mans és Rallycross?

A brit világbajnok számára ez lehet az utolsó év a Forma-1-ben, és jövőre valami egészen mást csinálhat.

Jenson Button már elérte azt, amit mindig is akart: világbajnok lett a Forma-1-ben, így enyhe túlzással azt mondhatjuk, hogy 2009 óta minden év számára egy extra, vagy ajándék.

Jelenleg a McLaren-Hondának versenyez, de a hírek arról szólnak, hogy a britek a szezon végeztével megválnak tőle, mivel túl drága nekik, és az ultratehetséges Stoffel Vandoornét ültetik be a helyére, aki természetesen ingyen is elvállalná a szereplést.

Az F1-es bajnoknak számos opciója van a folytatásra, többek között a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) és a WEC-ben is tárt karokkal várnák, de ugyanez igaz lehet az amerikai sorozatokra is.

Jenson egyik nagy szereleme a rallycross, amit tegnap kipróbálhatott. A tapasztalt brit pilóta a BBC TV-vel forgatott David Coultharddal közösen. A helyszín Lydden Hill volt.

Button egy 1974-es VW Beetle-t is pályára vitt, ami hasonló ahhoz, mint amivel az elhunyt édesapja versenyzett a brit Rallycross Bajnokságban.

„Ez teljesen más, mint amihez hozzá vagyok szokva. Hatalmas mennyiségű ügyességre van szükséged ahhoz, hogy ezeket az autókat vezesd. Elég ijesztő tud lenni, miközben négy, vagy öt másik versenyző ellen hajtasz.”

Button elmondta, örül, hogy a sorozat egyre népszerűbb, ami a 80-as években élhette az aranykorát. A rallycross brit és nemzetközi szinten is egyre ismertebb és közkedvelt.

„Ezen nőttem fel, és időről időre visszanézem azokat a felvételeket, amiken az édesapám szerepel a nyolcvanas évek közepéről. Szeretem hallgatni ezeket az autókat. Nem lettem volna F1-es világbajnok, ha az édesapám nem indul el ezen az úton. Ez volt az, ahol elkaptam a motorsport érzést.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Ma 39 éves Webber:) Isten éltesse! Mindig hiányozni fog a karaktere a Forma-1-ből! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. augusztus 26.

„Szép emlékek jöttek ma vissza számomra ezzel, és tényleg élvezem ezt az egészet. Emlékszem, amikor a finn fordulót figyeltem a tavalyi bajnokságban, és ma megerősítésre került számomra, hogy milyen nagyszerű is ez a való életben.”

DC egy Citroen DS3 RX Supercart vezetett, amit a brit Liam Doran jelenleg is használ a World RX-ben. A másik autó pedig egy VW Polo RX Supercar volt, amivel tavaly már a Bajnokok Tornáján megismerkedhetett.

Az ex-F1-est szintén lenyűgözte a sorozat, és olyasvalamit tapasztalt meg, amire eddig nem igazán volt alkalma. Coulthard egy nagyszerű bajnokságról beszélt, ahol igazán képzett versenyzők állnak rajthoz. David úgy véli, ez egy világszínvonalú esemény, ami minden szempontból látványos.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők David Coulthard , Jenson Button
Cikk típusa BRÉKING