Button: Én maradok a helyemen, így tesz Kimi és Massa is

Jenson Button szerint egyedül Daniel Ricciardo érkezése jelent változást a topcsapatoknál, mivel Kimi Räikkönen és Felipe Massa is marad a helyén – nem beszélve róla. A McLaren versenyzője remekül érzi magát Wokingban, és hátralévő éveit ott...

Button Spában kicsit hozzájárult a pletykák feltüzeléséhez azzal, hogy kijelentette, neki sincs érvényes szerződése 2014-re. Azt is megjegyezte, hogy a „Ferrari minden versenyző számára remek lehetőség”, de ő maradna a McLarennél. A Daily Recordnak egyértelműen leszögezte, hogy szó sincs távozásról, és csak a főnököt heccelte a kétértelmű nyilatkozatokkal.

„Csak felhúztam egy kicsit. Ez nagyon unfair volt tőlem, ugyanakkor csak megállapítottam egy tényt”- mondta Button.

„Jelenleg nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt szeretnénk, de majd így lesz, és én nagyon boldog vagyok itt, jól érzem magam, és még mindig úgy érzem, nagyon sok mindent érhetünk el együtt. Itt leszek a jövőben, amíg a Forma-1-ben vagyok”- jegyezte meg.

Az Expressnek azt is elmondta, hogy szerinte nem lesznek nagy változások a pilótapiacon. „Határozottan nem megyek a Red Bullhoz. Sehova sem megyek, itt leszek. Úgy érzem, Ricciardo megy a Red Bullhoz, Kimi marad a Lotusnál, és Felipe Massa még egy évre marad a Ferrarinál. Mindig kellemes érzés, ha akarnak mások, de nekem nincs szükségem erre más csapatoktól. Ez megvan itt, és boldog vagyok ennél a csapatnál.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING