Button élvezi a munkát Alonso mellett, és legyőzné a spanyolt

megosztás
hozzászólás
Button élvezi a munkát Alonso mellett, és legyőzné a spanyolt
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. máj. 17. 6:51

Az idei év azonban más lehet Jenson Button és Fernando Alonso számára is, így a rivalizálás egyelőre nem olyan, mint amire számítanánk két világbajnok esetében.

A McLaren számára az idei szezon a túlélésről szólhat a Hondával, köszönhetően a japánok teljesen új V6-os erőforrásának, ami továbbra sem versenyképes és megbízható.

A csapat két rettentően tapasztalt világbajnokkal dolgozik. Button és Alonso párosánál nincs tapasztaltabb a Forma-1-ben, de 2005 és 2006 bajnoka mellett hírhedten nehéz a munka. Ebből egyelőre Button nem sokat érzékel. Talán amiatt sem, mert az autójuk nem versenyképes.

„Mindannyian tudjuk, hogy mennyire kitűnő pilóta Fernando.” – kezdte Button az F1i.com kérdésére.

„A versenyeken ő egy erős riválisnak számít, és kiemelkedő munkát kell végeznem, hogy legyőzzem őt. Ha ez sikerül, az nagyszerű lenne.”

„Két tapasztalt versenyző vagyunk, és élvezem a munkát Fernando mellett. Különbséget jelenthet az, hogy ilyen tapasztalattal rendelkezik, különösen a Honda számára a visszajelzések miatt.”

„Hasonló módon gondolkodunk a fejlesztésekről, ami jó a csapat számára, hiszen egy hasonló autót szeretnénk. Eddig semmilyen gondom nem volt Fernandóval.”

Button számára még Rubens Barrichello legyőzése jelentett nagy dolgot a Brawn GP-nél.

„Személy szerint egy félelmetesen jó versenyzőként tekintettem Rubensre. Lehetséges, hogy ezt nem mindig mutatta meg, de nagyon tehetséges volt, és sokat jelentett számomra, hogy legyőzhettem őt. De ez Fernando esetében még nagyobb lenne.”

Következő Forma-1 cikk
Az ART hamarosan beléphet a Forma-1-be: Nagyon jó alapokat kaphat a francia csapat

Előző cikk

Az ART hamarosan beléphet a Forma-1-be: Nagyon jó alapokat kaphat a francia csapat

Következő cikk

A japán gondolkodásmód állna a McLaren-Honda sikerének útjába?

A japán gondolkodásmód állna a McLaren-Honda sikerének útjába?

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button Vásárlás , Fernando Alonso Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING