Button elhintette, hogy nem a 2016-os szezon lesz az utolsó számára a Forma-1-ben!

Button elhintette, hogy nem a 2016-os szezon lesz az utolsó számára a Forma-1-ben!

Jenson Button nem 2016-ban szerepel utoljára a Forma-1-ben – a brit igazán várja már a nagy 2017-es szabályváltoztatásokat, és a gyorsabb autókat.

A Forma-1-es csapatok remélik, hogy a hónap végéig be tudják fejezni a szabályváltoztatásokat, amiknek köszönhetően 2017-től öt másodperccel gyorsabb autókban ülhetnek majd a pilóták.

A technikai vezetők pénteken ülnek össze, amikor remélhetőleg meg tudnak majd egyezni az autók szélességében, és az aerodinamikai specifikációkban. A Motorsport.com úgy tudja, hogy október 31-ig megszületnek az új szabályok, szóval a csapatok utána neki is láthatnak az új autók tervezéséhez.

A gyorsabb autók tehát meggyőzték a brit bajnokot, hogy érdemes lenne 2017-ben is a Forma-1-ben maradni.

„Számomra a 2017-es év lesz izgalmas.” – mondta Button az Auto Express-el készített interjúban, amikor arról kérdezték, hogy mit érez, hogy jövőre is a McLarennél maradhat.

„Annyival több mechanikai tapadásunk lesz – abból, amit láttam, négy vagy öt másodperccel is gyorsabbak lehetünk egy körön a mechanikai tapadásnak és az aerodinamikának köszönhetően.”

„Számomra ez izgalmas, olyan mintha 10 évet visszamennénk az időben. Azt is hallottam, hogy az autóknak jövőre jobb hangjuk lesz! A Forma-1 nem rossz hely jelenleg, de jobb is lesz még. Jövőre jobbak leszünk és 2017 lesz a csúcs – szerintem nagy az izgalom most.”

Button új szerződését a McLarennel ma reggel erősítették meg, és a brit nagyon reméli, hogy jövőre előrébb lépnek majd a Hondával.

„Sikeresek akarunk lenni, és az élen akarunk autózni, de minden versenyen van valami új. A Honda mindig fejleszt, és teljes gázzal dolgozik.”

„Ami az erőforrást illeti, fejlődést látok, és úgy érzem, hogy a tél folyamán nagyot léphetünk előre. Ez jó – még mindig rengeteg munkát kell elvégeznünk, hogy 2016-ban versenyképesek legyünk, de ez mindenképp jó irányba megy.”

„Sok időt töltöttem el azzal, hogy a csapattal beszélgettem, és nagyon jó az irány, szóval jó érzéssel vágok neki a jövőnek.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button
Cikk típusa BRÉKING