BRÉKING

Button elégedett lenne az eredményeivel, ha ma vonulna vissza: a pillanatnak él

Jenson Button alatt tavaly már rezgett a léc, végül őt választották Fernando Alonso csapattársának. A 2009-es bajnok megtanulta, nem kell sokat őrlődni a jövőn, helyette jobban kiélvezi a jelent és az adott pillanatot.

Hosszú pályafutása alatt egyelőre nem jött össze a hazai győzelem, és várhatóan idén sem fog felállni a dobogó csúcsára - de még a pontszerzés is necces. Button 2009-ben bajnok lett a Brawn GP-vel, 2010 óta a McLarennel versenyez, de 2012 óta nem nyert futamot, amikor év végén behúzta a győzelmet Brazíliában. Ez az év a böjtölés időszaka, amit olyan jól ismer már, köszönhetően a BAR-ral töltött éveknek.

"Meglehetősen boldog lennék a karrieremmel az eredmények tekintetében, ha most vonulnék vissza"- mondta Button tegnap a brit médiának. "Szeretném megnyerni a Brit Nagydíjat, szeretnék dobogón lenni. Kár érte, mert képzelem, hihetetlenül érzelmes élmény lehet, amit megosztasz az összes rajongóval, és sosem volt lehetőségem erre"- fogalmazott a mclarenes.

Tavaly, amikor még Mercedes-motorokkal versenyeztek, közel állt a dobogóhoz, hiszen Ricciardót kergette a harmadik helyért, végül nem sikerült levadászni az ausztrált.

"Valószínűleg a tavalyi fájt legjobban, mert azt gondoltam, jó esélyünk van a dobogóra még akkor is, ha az autónk nem volt nagyon gyors. Mindig is trükkös volt a dolog, de nem azért, mert nem vagyok elég gyors vagy nem élvezem a helyet - imádok vezetni ezen a pályán. Egyszerűen nem jött össze."

"Nem úgy állok hozzá most ehhez, hogy ez lesz az utolsó Brit Nagydíjam, mert min változtatna mindez?"- tette fel a kérdést. "Nem segítene a karrieremnek. Várom. Ez az egyik legelfoglaltabb hét az életemben, de az egyik legjobb is. Bármi is történjék a versenyen, fel fogok menni a színpadra az összes rajongóhoz, és lesz egy komisz 20 percem. Remek az összhang, a hangulat."

"Tavaly év elején eldöntöttem, hogy sokkal inkább a pillanatnak kell élni, jobba meg kell ízlelned a pillanatokat, mert bizonyos dolgokat biztosra veszel az életben - mindenki, így tesz. Minden egyes pillanatot élvezned kell, amit csak tudsz."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: Raikkonen tudja, mit csinál, ezt korábban meg is mondta a rádióban
Következő cikk Hatalmas hajrával Rosberg odapirított Hamiltonnak Silverstone-ban! Verstappen 3., Raikkönen 4. Világrekord a Mercedestől!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország