Button egy brutálisan erős McLaren-Hondát sejtet

megosztás
hozzászólás
Button egy brutálisan erős McLaren-Hondát sejtet
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2016. febr. 21. 9:19

2009 Forma-1 bajnoka nem akar előre inni a medve bőrére, de nagyon jó érzései vannak az idei konstrukcióval kapcsolatban.

Sokáig még az is kérdéses volt, hogy Jenson Button 2014 után a csapattal marad, vagy sem. A brit gyakorlatilag már könyörgött azért, hogy tartsa őt meg a McLaren, mivel ismét együtt szeretett volna dolgozni a Hondával.

Köszönhetően egy nagyon sikertelen 2015-ös idénynek, fordult a kocka, és immáron a wokingiaknak, valamint a japánoknak kellett meggyőzniük Buttont arról, hogy maradjon.

Jenson végül hosszabbított, de, ha ez az év sem hoz nagy áttörést a McLarennél, akkor minden bizonnyal az utolsó éve következik a Forma-1-ben.

Jenson Button

„Nem bírom kivárni a pillanatot, amikor pályára gurulok az MP4-31-gyel holnap Barcelonában. Minden F1-es versenyzőnek szüksége van egy kis szünetre, de én már rendkívül izgatott vagyok a 2016-os szezon miatt, és azt kell mondjam, hogy ennek az új McLaren-Honda egyértelműen a részét képezi.”

„Sőt, miután eltöltöttem egy kis időt a McLaren Technológiai Központjában a közelmúltban, azt lehet mondani, hogy jelen pillanatban hatalmas mennyiségű a pozitív energia a csapatnál, még azok után is, hogy milyen idényt zártunk 2015-ben.”

fern

„Nagyon kemény munkát végeztünk az MP4-31 fejlesztésével, és mindez mérhetetlenül büszkévé tesz engem, ezért még nagyobb motivációval és hittel kezdem meg az új szezont.”

„Az elmúlt évben voltunk fent és lent is az egyenletes tanulási folyamatunkat illetően, de a bizalom töretlen a tervezési irányunkkal. Sok pozitív dolog van, amire építhetünk, kezdve az erős platformmal.”

„Nem akarok túlzottan pozitív előrejelzéseket adni, mert a Forma-1 túl kiszámíthatatlan, de abból, amit eddig láttam, kezdve az aerodinamikával, nagyon várom már a téli teszteket. Az autó fantasztikusan néz ki, és jó lesz tesztelni rajta az új innovációkat.”

Következő Forma-1 cikk
Elegáns aerodinamika, „helyhatékony” Honda-motor: először séta, utána csoda

Előző cikk

Elegáns aerodinamika, „helyhatékony” Honda-motor: először séta, utána csoda

Következő cikk

Dennis biztos a McLaren győzelmében, de nem tűz ki határidőt

Dennis biztos a McLaren győzelmében, de nem tűz ki határidőt

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING