BRÉKING

Button: „Csak akkor leszünk elégedettek, ha nyerni fogunk”

Jenson Button egyértelművé tette a dolgot, miszerint minden a győzelmen kívül „bukást” jelent a McLaren-Hondánál, de azért Fernando Alonso is értékelni tudná azt, ha előrébb foglalnának helyet a rajtrácson.

A tavalyi év enyhén szólva is felejthetőre sikeredett a McLaren-Honda számára. Button és Alonso is nagyon sokat szenvedett a technikai gondok miatt, miközben az autó még lassú is volt.

Az idei téli tesztek jóval pozitívabbak voltak, de ez még nem jelenti közvetlenül azt, hogy a McLaren ott lesz az élmezőnyben, vagy a rendszeres pontszerzők között, ami minimális célként lebeghet a rajongók szemei előtt.

„Azon vagyok, hogy boldogabbak és elégedettebbek legyünk. Elégedettek csak akkor leszünk, ha nyerünk, és ez igazi a bajnoki címre is.” – Button a spanyol AS kérdésére.

„Itt mindannyian a győzelemnek élünk, és ez határozza meg az életünket, valamint a munkánkat. Csak akkor leszünk elégedettek, ha mi leszünk a győztesek, és a többi csapat mögöttünk lesz a végelszámolásnál. Ez a végső cél, és ez az, ami motivál bennünket.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Valóban Hamilton és Schumacher a legjobbak?! fotó:dppi Lewis Hamilton - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. március 16.

Alonso izgatott az új szezon előtt:

„Kicsit idegesnek érzem magam, mert nagyon kíváncsi vagyok a többi csapatra, valamint arra, hogy mekkorát léptünk előre a motorerőt illetően. Tavalyról már megoldottunk pár problémát, de majd az első versenyen kiderül, hogy hol állunk. A nagydíjak fogják meghatározni azt, hogy hol kell lennünk. Ez hétvégéről hétvégére fog megtörténni.

Button örül, hogy a McLaren ennyire összetartó:

„Mi egy csapat vagyunk, és ezt használjuk fel arra, hogy nyerjünk. Tavaly sajnos semmit sem tehettünk ennek érdekében, de az első versenyen látni fogjuk azt, hogy mennyit fejlődtünk. Az azonban nyilvánvaló, hogy minden csapat keményen dolgozott a télen, és noha csökkentettük a hátrányunkat, még mindig sok munkára van szükségünk ahhoz, hogy ott legyünk a legjobbak között és olyan eredményeket érjünk el, ami elégedetté tesz bennünket.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas Racing egyáltalán nem függ a Ferraritól - minden döntésükért vállalják a felelősséget!
Következő cikk A McLaren elnökét zavarja, hogy minden jött-ment beleszól a Forma-1-es szabályalkotásba!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország