BRÉKING

Button: Az álmom valóra vált - mindig is Alonso csapattársa akartam lenni!

Jenson Button a hazai nagydíja előtt exkluzív interjút adott az ESPN-nek Silverstone-ban. Többek között szóba jött Lewis Hamilton mentalitása, és a jelenlegi csapattársa, Fernando Alonso is.

Szerinted Lewis hogy megy idén? Sokakat lenyűgözött a teljesítményével, különösen azzal, ahogy felállt a monacói fiaskó után.

„Amikor csapattársak voltunk, igazán jól kezelte a csalódást keltő helyzeteket, de persze ezek nagyon fájtak neki. Például sok versenyen, ahol a győzelemért küzdöttünk, de végül én nyertem, mentálisan komolyan szenvedett. Azonban a következő versenyen mindig felállt, és nyert. Mindig is ilyen mentalitása volt – a hétvégén szenvedett, amikor legyőzték, de aztán ez gyorsan megváltozott. Erősen jött ki belőle, és nyert a következő versenyen. Nem hiszem, hogy ez megváltozott, talán csak annyi, hogy nem beszél róla olyan nyíltan, mint akkoriban.”

Fernando mindig is egy karakán és határozott karakter volt a Forma-1-ben a pályán és azon kívül is. Te is ezt látod?

„Jó vele dolgozni. Semmi sem ijeszt meg Fernandoban. Csapattársként, riválisként nyilvánvaló, hogy nagyon tehetséges, és a fejlesztésekben is jó, ahogy én is. Ez egy nagy kihívás mindkettőnknek, hogy együtt dolgozhatunk, és közben egymás ellen is versenyezhetünk. Remélhetőleg a futamokat egymás mellől kezdhetjük meg – eddig a rajtrács végéről indultunk a megbízhatósági problémák miatt – majd többnyire egyikünk sem jutott el a célig. Szóval még nem igazán versenyeztünk egymás ellen. Nagyszerű, hogy versenyképes csapattársam van, mindig is ezt szerettem, és mindig is azt mondtam, hogy Fernandot szeretném csapattársnak, szóval én csak élvezem a pillanatot.”

https://www.youtube.com/watch?t=105&v=XZRSiPx5pbo

Eric Boullier azt mondta, hogy ha a problémák továbbra sem oldódnak meg, akkor a következő év is csalódás lehet. Ez téged mennyiben érint, ha része szeretnél lenni egy nyerő McLarennek?

„Szerintem ezt más csapatoknál is láthattuk már: ha a szezon vége felé nem csökken a hátrányod, akkor a következő évet is leírhatod. Az utolsó versenyen két másodperccel lassabbak voltunk, de nem hiszem, hogy a következő kettőn is ez lesz a helyzet, de a hátrányunkat akkor is csökkenteni kell az év végéig, mert a télen csak pár hónapod van a fejlesztésre. Szerintem Budapest, illetve a nyári szünet után meg kell néznünk, és akkor már tudni fogjuk, hogy ez jövőre milyen hatással lesz ránk. Azonban a mi helyzetünk elég egyedi a többiekhez képest, hiszen a teljesítményt a megbízhatósági problémák miatt kell visszafogni. Ha a megbízhatósági gondokat megoldjuk, akkor csak ott fél másodpercet nyerhetünk. A többi csapat nem rendelkezik ezzel, szóval a tél folyamán sokkal többet léphetünk előre, de akkor is el kell kezdenünk fejlődni, és lefaragni a hátrányunkat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: Ha nyerni akarsz, szükséged lesz egy finnre!
Következő cikk Raikkonen nem szeretett ki az SF15-T-ből csak azért, mert balesete volt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország