BRÉKING

Button Amerikában is villantana a McLarennel

Jenson Button bízik benne, hogy Austinban is sikeresek lesznek, de tudja, ez a pálya talán nem fog nekik annyira feküdni, mint Szocsiban.

A McLaren egy igen hullámzó szezont teljesít, de az év végére úgy tűnik, hogy előrébb végezhetnek, mint azt várták.

2009 Forma-1 világbajnoka izgatott az amerikai hétvége előtt, hiszen Austinban mindig jó a hangulat és a brit imádja a pályát.

Jenson Button

Három hét szünet után jó lesz elutazni Austinba. Nagyon élvezem ezt a pályán, mely nagyszerű keveréke a nagy sebességű és a nagyon gyors, valamint a technikás részeknek. Ez is egyike azon kevés pályáknak, ahol az óramutató járásával ellentétes irányban haladunk, így a kihívás kicsivel nagyobb, mint általában.

Bár ez még mindig csak a harmadik versenyhétvége lesz Austinban, úgy érezni, mintha már sokkal régebben lennénk ott. Ez a bizonyíték arra, hogy a rajongók fantasztikusak és mindig nagyon szívesen látnak bennünket. Egy nagyon népszerű pálya lett ez a versenyzők körében.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Az elmúlt két évről volt pár pozitív eredményeim innen és a legutóbbi versenyek azt mutatták, hogy javult a tempónk így a szezon vége felé, úgyhogy már alig várom ezt a hétvégét. Talán ez a pálya nem fekszik nekünk annyira, mint Szocsi, de a beállítás szempontjából hasonló a helyzet, így bizakodó vagyok, hogy képesek leszünk felvenni a harcot a legközelebbi riválisainkkal.

Mint mindig, most is a maximumra fogunk törekedni az autónk teljesítményét illetően, hogy egy erős eredménnyel álljunk elő a szenvedélyes amerikai rajongók számára.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg figyelmezteti Hamiltont: Az utolsó pillanatokig küzdeni fogok!
Következő cikk A McLaren újonca Oroszország után Amerikában is kemény lenne

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország