BRÉKING

Button: Alonso Vettel egyetlen kihívója

Jenson Button szerint a Ferrari spanyol világbajnoka az egyetlen, aki valódi kihívást jelenthet az éllovas Sebastian Vettel számára.

11 futamot követően továbbra is Vettel vezeti a bajnokságot. A német versenyző neve mellett 197 egység szerepel, míg a Ferrari spanyol „bikája” az újabb dobogós helyezésével visszavette a második helyét és 151 pontot számol.

Annak ellenére, hogy a Mercedes konstans teljesítményt nyújt és Lewis Hamilton Monza előtt a harmadik helyen áll 139 egységgel, a McLaren pilótája szerint csak Alonso lehet Vettel igazi ellenfele az idei bajnokságban.

„Azt hiszem, hogy Fernando az egyetlen olyan versenyző a mezőnyből, aki kihívást jelenthet Sebastiannak. Úgy tűnik, hogy elégedett az autójával és sikerült előrelépniük.” – mondta Button a Guardian lapnak adott nyilatkozatában.

„Szerintem a Ferrari erős lesz Monzában, és nagyon jó esélye van arra, hogy megnyerje a versenyt. A Ferrari most már erősebb, és valóban nagyon jók lehetnek. A bajnokság még nem ért véget.” – hangoztatta a brit világbajnok.

A Mercedest már nem tartja a favoritok között, még akkor sem, ha Magyarországon igazán forró körülmények mellett tudtak nyerni.

„Ez bárki számára nehéz lesz. A Mercedes számára pedig különösen. A hűvös belga időjárás pedig minden bizonnyal segített rajtuk.”

Hamilton sem érzi magát favoritnak, de nem adja fel.

„Még semmi sem dőlt el, és ezzel a harmadik hellyel képesek voltunk tartani a lépést. Az igazság az, hogy idén már többet elértünk, mint azt gondoltuk, szóval nem leszünk csalódottak, ha most minden így marad. Jelenleg a harmadikok vagyunk az egyéni bajnokságban, addig a konstruktőrök versenyében a második helyet foglaljuk el. De természetesen éhesek vagyunk a sikerre.”

„Tudom, hogy nehéz megfognunk a Red Bullt és Vettelt, de nem lehetetlen. Keményen kell dolgoznunk azért, hogy ezt meg tudjuk valósítani, Hiszek ebben, de nem gondolok a világbajnoki címre. Mindig a következő futamra gondolok és az jelen esetben Monza. Jók lehetnek az esélyeink, de javítanunk kell.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brawn: 12 hónapja egy ilyen eredmény maga lett volna a karácsony
Következő cikk Red Bull: Van egy versenyző, akiről nem gondoltuk, hogy szerződtethető…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország