Button: Albon ma olyan, mint én voltam újoncként

A Forma-1 2009-es világbajnoka, Jenson Button mesélt arról, milyen nehéz dolga volt újoncként a hiányos technikai tudása miatt, és elárulta, hogy Alex Albont is hasonló pilótának tartja a jelenlegi mezőnyből.

Jenson Button

BMW AG

Alex Albon Forma-1-es pályafutása továbbra is veszélyben van, miután hiába teljesített jól a Toro Rossóban, idén elődjéhez, Pierre Gaslyhoz hasonlóan csúnyán elmarad Max Verstappentől.

Nem voltak egyszerűen Jenson Button korai évei sem a Forma-1-ben, amikor még messze nem volt az a kiforrott pilóta, mint karrierjének végén, elmondása szerint pedig a technikai tudatlansága miatt majdnem kikerült a sportból.

„Nagyon jól éreztem magamat, és az első évem a Forma-1-ben igen egyenes volt” – nyilatkozta Button a Collecting Cars Podcastben, számolt be a PlanetF1.

„A (Williams) autó remek volt, Frank és Patrick (Head) megbocsájtóak voltak, és nem hiszem, hogy egyszer is összetörtem volna az autót a versenyen. Emlékszem, hogy Hockenheimben Frank azt mondta egyszer, „egy másodperccel lassabb vagy, mint Ralf a boxbejáratnál, szóval azt akarom, hogy nyomd neki keményebben ott.”

„Nyomtam is neki, de eldobtam az autót, és a falban kötöttem ki. Patrick egyből azt kérdezte, hogy „Jenson, mi a fészkes fenét csináltál”, de Frank csak annyit mondott, „Patrick, csend. Büszke vagyok rád, köszönöm, hogy nyomtad neki, csak legközelebb kicsit finomabban.”

„A második szezonomban a Benettonhoz igazoltam, nagyon izgatott voltam, de a tehetségem ott nem volt elég. Borzalmas mérnöki ismereteim voltak, fogalmam sem volt, mit kellene csinálni, egyáltalán nem értettem az autót.”

Jenson Button

Jenson Button

Fotó készítője: Benetton Formula

„Emlékszem, amikor megkaptam a Williams ülést, két és fél tizeddel gyorsabb voltam, mint a tesztpilóta, de utána ki kellett töltenem egy (technikai) tesztet. Ötletem sem volt, hogy mik voltak a kérdések, talán 3 jó válaszom lett a 20-ból.”

„A Williams egyszerűen működött, de a Benettonnál egyszerűen semmi. A csapattársam Giancarlo Fisichella volt, aki fantasztikusan jól vezetett egészen szörnyű autókat, szóval többször is lemosott a pályáról, és ez mentálisan nagyon fájt, nem értettem, mi történik.”

„Nagyon szenvedtem, mert azt gondoltam, hogy nem vagyok elég, nem vezetek elég gyorsan, nem is értek ehhez. Hogy azért képben legyünk, Flavio (Briatore, csapatfőnök) is nagyon kemény volt velem, emlékszem, hogy 7. lettem Monacóban, ami ma jó eredménynek számítana, de akkor éppen, hogy nem szereztem pontot.”

„A szervóm is elszállt a verseny közben, szóval tiszta seb volt a kezem, és ő annyit mondott, „mi a fenét csináltál ott, lakást vagy hajót nézegettél miközben köröztél?”

Jenson Button

Jenson Button

Fotó készítője: Renault F1

„Szóval nagyon kemény volt, de ez kellett is, máskülönben nem maradtam volna az F1-ben 2002 után. Nagyon keményen nyomtak, és azt mondták, hogy ezt komolyan kell venned, és el kell végezned a mérnöki munkát is.”

„A mérnökeim nagyon kedvesek voltak, de ha későn értem oda valahova, általában nem értettem már, hogy miről van szó.”

Button arra a kérdésre, hogy lát-e hasonló esetet a jelenlegi mezőnyben, azt válaszolta, hogy „Albon. Komolyan.”

„A Red Bull az utóbbi időben már változtatott azon, hogyan állnak hozzá a fiatal pilótáikhoz, szerintem nagyon kemények voltak az utóbbi években, különösen Gaslyval szemben. Szerintem Albon esetében rájöttek, hogy kicsit lazábban kell kezelniük a dolgot, talán jobban együtt dolgoznak vele a mérnöki oldalon, hogy javuljon a tempója.”

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, Sergio Perez, Racing Point RP20, Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01, and Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, Sergio Perez, Racing Point RP20, Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01, and Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„A legnagyobb probléma még mindig az, hogy a világ leggyorsabb pilótája a csapattársa, aki ráadásul úgy állítja be az autót, hogy az nagyon túlkormányzott az első tengelyen, ezért senki más nem tudja azt igazán vezetni.”

Button kifejtette később, hogy annak ellenére is Verstappent tartja a leggyorsabbnak, hogy nem nyert még világbajnoki címet.

„Egy körön szerintem ő a leggyorsabb, a versenyen ő és Lewis, de közel van hozzájuk Charles (Leclerc) és szerintem jelenleg Daniel (Ricciardo). Ők négyen kiemelkednek most.”

Wolff nem akar Senna-Prost helyzetet a Mercedesnél.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Csak legenda Perez hatalmas szponzori támogatása?
Következő cikk Az új versenynaptár extrém megoldásokat követel majd a csapatoktól

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország