BRÉKING

Button: A rablás megpróbáltatásait most már magunk mögött hagytuk

Jenson Button először beszélt róla, hogy milyen érzés volt, hogy amíg aludtak, kirabolták őket a nyári szünetben. Button és felesége elég nagy megpróbáltatásként élték meg.

Buttont Franciaországban kirabolták, amíg barátaival és feleségével, Jessicával nyaralt – akinek többek között az eljegyzési gyűrűjét is elvitték.

„Sosem akarod, hogy valaki a házadban legyen, úgy hogy nem hívtad meg, és közben Te is ott vagy. Ráadásul, amikor alszol.” – mondta Button a BBC-nek.

A McLaren versenyzője azt is hozzátette, hogy reméli, hogy a nagy médiafelhajtásnak köszönhetően az ügyre nagyobb figyelem irányul ezután.

„Ez az, ami. Nem vagyok biztos benne, hogy ez lett volna az utolsó alkalom, hogy ez megtörténik valakivel. Azonban az összes cikknek köszönhetően remélhetőleg az emberek elővigyázatosabbak lesznek, és ez a legfontosabb – szóval a jövőben nem történik meg olyan gyakran.”

//

Reszkethetnek a Räikkönen-ellenesek? Kimi átmehet Terminatorba, miközben a Forma-1 is magasabb sebességi fokozatra...

Posted by www.f1-live.hu on Thursday, August 20, 2015

A rablást az egész társaság átaludta, tehát valószínű, hogy a betörők valamilyen altatógázt használtak.

Button megerősítette, hogy a francia vakáció után feleségével, Jessicával Japán felé vették az irányt.

„Múlt héten Japánban voltam, ami nagyon aranyos volt Jessie családjával, illetve pár baráttal Tokyo-ban. Igazán szórakoztató volt az azelőtti hét megpróbáltatásai után. Most már magunk mögött hagytuk. Egészségesek vagyunk, és már alig várjuk a hétvégét!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Warm-up: Jöhet a nagyon durva Raikkönen, miközben a Forma-1 is visszaérhet régi önmagához
Következő cikk Egy szenzációs hír: Christian Bale játszhatja Enzo Ferrarit Michael Mann filmjében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország