Button: A Mercedes hirtelen jött tempója nem a motorból ered

Jenson Button úgy véli, hogy a Mercedes remek megoldással állt elő az egyenesbeli tempójuk növelésének érdekében, mivel szerinte nem az erőforrás miatt gyorsult fel Lewis Hamilton. Damon Hill ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nem lehet folyamatosan vádaskodni.

Jenson Button, JBXE Extreme-E Team

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Az utolsó három futamra is szolgáltatnak beszédtémát a bajnoki címért küzdő rivális alakulatok. Ezúttal a Mercedes hirtelen jött tempója, valamint különös hátsó szárnya ad alapokat a vitáknak, ami megosztja a Forma-1 világát.

„Nem hiszem, hogy tudják, mit csinál a Mercedes” – árulta el Jenson Button a Sky F1-nek a Red Bullra utalva. „Szerintem nagyon okos dolog, amit a Mercedes csinál, mert nagy sebességet szedtek össze az egyenesekben, és ezt nem lóerővel érik el – hacsak nem kaptak hirtelen 50 lóerőt.”

"Szóval ez nagyon okos dolog, és szerintem a Mercedes átverte a Red Bullt. A Red Bull általában nagyon jól érti az autó hajlékony részeit, különösen a padlólemez elejét, emlékszem, még abból az időből, amikor a Red Bullok ellen versenyeztem annak idején.”

Még több F1 hír:

Damon Hill hozzátette, megérti, hogy a Red Bull miért érzi szükségét annak, hogy tiltakozzanak a legfőbb riválisuk ellen, de az 1996-os szezon világbajnoka szerint bizonyítékok nélkül nem lehet felelőtlen kijelentéseket tenni.

„Ez érthető, de úgy gondolom, nem lehet folyton vádaskodni. Ha itt veszítenek, akkor szerintem oda kell a szavukat nyomatékosítani kell, és azt kell mondaniuk az FIA-nak, hogy 'tiltakozni fogunk' – ha tényleg ennyire elégedetlenek.”

Gasly remekül kezdett Katarban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jos Verstappen: Nem hiszek a Mercedesnek, valamit trükköznek
Következő cikk Honda: Ez az egyik legnagyobb kihívást jelentő pálya

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország