Button: a McLaren nem akarta újra leigazolni Alonsót

Jenson Button elárulta, a McLaren menedzsmentje nem vette fontolóra, hogy ismét leigazolják Fernando Alonsót a csapathoz. Pedig a 2009-es bajnok kíváncsi, milyen lenne a spanyol csapattársaként versenyezni.

Miután Räikkönen visszatért a Ferrarihoz, a McLaren pedig továbbra sem erősítette meg hivatalosan a 2014-es felállást, többen spekuláltak arról, hogy Alonso is visszatérhet korábbi csapatához - ha nem most, akkor 2015-re. 2007 végén meglehetősen rossz viszonyban váltak el az útjaik, mivel Ron Dennis a saját nevelésű Hamiltont preferálta.

Button, aki a Skynak elárulta, egy évvel hosszabbított Wokingban, így felelt arra a kérdésre, hogy vajon a csapat menedzsmentje fontolóra vette-e Alonso leigazolását: „Nem volt szó róla – ez az őszinte válasz. De szerintem elég izgalmas lenne”- idézte az Independent. „Nagyon sok olyan versenyző van a Forma-1-ben, akikkel izgalmas lenne együtt dolgozni csapattársként – mindezt azért, ahogy dolgoznak a csapaton belül”- jegyezte meg.

A brit bajnok sokáig a Forma-1-ben lenne, és mint elmondta, szerinte a hosszabbítás – vagy annak bejelentése – csak „idő kérdése”. „Még mindig fiatalnak érzem magam – 33 évesen is -, és továbbra is itt akarok lenni. Nagyon sok izgalmas és új kihívás van; a csapat új partnerekkel gyarapodik a jövőben és én részese akarok lenni ennek.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING