Button: a Magyar Nagydíj egy út az ismeretlenbe

Jenson Button nem számít csodára a forró Hungaroringen, de Spában már a dobogóért harcolna a McLarennel. A 2009-es bajnok pozitív, mert érzi a fejlődést a csapatnál.

A McLaren eddigi legjobb eredménye a Kínában elért ötödik hely, és azóta sem történt meg az áttörés a csapatnál. Button bizakodó, és reméli, az általuk nagyon ismert belga pályán feljebb léphetnek.

„Továbbra is nyerni akarunk egy versenyt, és úgy gondolom, még mindig nyerhetünk egy futamot idén - nem lesz teljesen rossz évünk”- mondta Button ma a paddockban.

„A szezon kezdete óta volt pár kemény versenyünk, de néha ez jót tesz a csapatnak. Szerintem a legutóbbi futam egy jó előrelépés volt, és a morál is feljebb lépett egy szintet utána, amit jó látni”- folytatta a brit. „Továbbra sem fogunk örülni annak, ha az ötödik vagy a hatodik helyen végzünk  - nyerni akarunk. Nagyon pozitív volt azt látni, hogy sikerült előrelépni a teljesítményt illetően, és itt van pár további alkatrészünk, melyeknek segíteniük kellene abban, hogy közelebb kerüljünk az élmezőnyhöz.”

A Magyar Nagydíj mindenki számára út az ismeretlenbe, mert pokoli hőségben próbálhatják ki az új abroncsokat. A brit bajnok úgy véli, Spában tisztább lesz a kép, és ott sokkal jobb esélyeik lesznek.

„Nem tudom, hogy itt hol fogunk végezni, és szerintem senki sem tudja ilyen magas hőmérséklet mellett”- felelte Button. „Spa egy olyan futam, mely nagyon is érdekel, és izgatottam várom, hogy a dobogóért harcoljak – ennek kell lennie a célnak. Szerintem sikerülhet, és határozottan haladunk előre; még mindig az a fő célunk, hogy nyerjünk egy versenyt idén – Spa a legjobb helyszín erre. Értjük azt a pályát, és azt is értjük, mit kellene elvinnünk oda az aerodinamikát illetően.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING