Button a katari hőségről: "Amíg a pilóták fel nem szólalnak, semmi sem fog változni"
Jenson Button szerint a Forma-1-es pilótáknak „fel kell szólalnia”, ha változást akarnak és el akarják kerülni a Katari Nagydíjon többeket kiütő hőproblémákat a jövőben.
Az FIA megfogadta, hogy kiértékeli, miért kellett a pilótáknak fizikai tűrőképességük határán teljesíteni a Katarban tapasztalt hőség és pára következtében. A kötelező kerékcserékkel tarkított versenyen a meleg és a pálya gyors mivolta miatt a versenyzők karrierjük legnagyobb kihívása előtt álltak, többen „pokolinak” és „kínzásnak” írták le a történteket.
Logan Sargeantnek hőguta miatt ki kellett állnia a versenyből, Esteban Ocon belehányt a sisakjába, míg Lance Stroll elmondása szerint többször is elájult pillanatokra. Az FIA a verseny után közölte: „Bár elit sportolókról van szó, nem várhatjuk el tőlük, hogy olyan körülmények között versenyezzenek, ami veszélyeztetheti egészségüket vagy biztonságukat.”
Button nem volt ott Katarban, de szerinte a pályán tapasztalható magas G-erőknek is volt szerepe a versenyzők által tapasztalt problémákban: „Nem éreztem, milyen meleg volt, de Katarban az az egyik nagy probléma, hogy az egész pályán nagy G alatt versenyeznek ezek a fiúk.”
„A hőség... Én a múltban számos nagyon meleg versenyen vettem részt, de szerintem a legnagyobb probléma, hogy olyan magas G-erő hatott a testükre oldalról, olyan sokáig, hogy az ember egyszerűen nem tud lélegezni, nem jut el az oxigén a vérükbe, ez a legnagyobb probléma.”
A Petit Le Mans nevű sportautós eseményen arra a kérdésre, hogy szerinte mit lehetne az autókkal kezdeni, hogy szabályozzák a hőmérsékletet a cockpitben, Button úgy felelt: „Nem lehet csinálni semmit, maximum klímát berakni, de ilyenről még nem hallottam nyílt versenyautóban.”
„Az IndyCarban eléggé zárt a cockpit és azokban az autókban nagyon meleg van, és tudom, hogy ott nincs szervokormány, szóval ők is megérzik, de az utcai pályákon nincsenek akkora G-erők, mint egy Forma-1-es autóban. Amikor Austinban voltam a NASCAR-ban, majdnem feladtam a versenyt, annyira meleg volt. Minden autónak más problémái vannak ezzel.”
„Amíg a pilóták fel nem szólalnak, semmi sem fog változni. Emlékszem, a Forma-1-ben, Malajziában, amikor eltört a vizespalackom, nagy problémáim voltak. Először elkezdesz reszketni, majd nem látsz rendesen. Ekkor már veszélyes a dolog, szóval éreztem már, hogy milyen borzasztó lehet.”
Jövő héten pont Austinba látogat a Forma-1 mezőnye, a verseny menetrendjét itt olvashatjátok el.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.