Button: 2015-ben 2,5 kör lemaradásban volt a Honda

Martin Brundle szerint minden esély megvan rá, hogy a Honda a jövőben visszatérjen a Forma-1-be, minek után a sorozat jelenlegi struktúrája nyitott. Jenson Button arra hívta fel a figyelmet, hogy a japánok 2015-ben milyen hatalmas lemaradásban voltak.

Jenson Button, McLaren MP4-30 locks up under braking

Fotót készítette: XPB Images

A Honda és a Red Bull kapcsolata 2021-ben Max Verstappen világbajnoki címében csúcsosodott ki, ám jó darabig nem ismételhetik meg ezt az óriási sikert, minek után a japán gyártó úgy döntött, hogy búcsút int az F1-nek.

Sokan azon a vélekedésen voltak, hogy a Honda már megbánta a döntését, amely talán némileg elhamarkodott volt, ugyanakkor Martin Brundle arra is felhívta a figyelmet, hogy a visszatérésükre még sor kerülhet, tekintettel arra, hogy az F1 struktúrája ezt lehetővé teszi a jövőben.

„A Red Bull továbbra is nagyon nagylelkű volt, és az átmeneti időszak során is fenn akarta tartani a kapcsolatot a Hondával” – jelentette ki Brundle a Sky Sports F1 műsorában. „Vissza fognak jönni, és reméljük, hogy a Volkswagen-csoport, az Audi is csatlakozik.”

Még több F1 hír:

„A Forma-1 jelenleg nyitott, szóval bármikor dönthetnek úgy, hogy visszatérnek” – folytatta a latolgatást a száguldó cirkusz szakértője, akihez Jenson Button is csatlakozott, felemlegetve azt az időszakot, amikor még a Hondánál versenyzett.

„Amikor visszatértek a Forma-1-be, én is a Hondánál versenyeztem, és azóta hosszú utat tettek meg. Az első közös versenyünkön két és fél kör hátrányban voltunk az élen 2015-ben, nagyszerű látni ezt a fejlődést, és ez a kapcsolat a Red Bull-lal pontosan az, amire szükségük volt a sikerhez.”

A Williams rövid távon problémákra számít a szélcsatornás szabályok miatt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda 2022-ben le akarja győzni Gaslyt
Következő cikk Bottas soha nem gondolt komolyan arra, hogy elhagyja az F1-et

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország