BRÉKING

Butítva lesz az aerodinamika, de 2014-ben is fontos szerepet kap a fejlesztések terén

A McLaren és a Ferrari szakemberei is arra számítanak, hogy jövőre folyatódni fog a kiélezett fejlesztési verseny az aerodinamika terén. Sam Michael elmondta, szinte mindenki a motorokra koncentrál, ami valahol érthető, de az aero továbbra is kiemelt tényező lesz.

A sajtóban az 1.6 literes V6-os turbók jelentik a fősodort 2014-et illetően, mellette még Räikkönen átigazolása a legnagyobb attrakció. Az aerodinamika terén leginkább a várhatóan csúnya megjelenés keltett nagy visszhangot, pedig ennél sokkal fontosabb terület lesz.

„Határozottan nem értékeljük alul az aerodinamikai változásokat, de a sajtóban talán az erőforrásokon volt a legnagyobb hangsúly – mindez egyszerűen annak tudható be, hogy annyira mások mechanikailag a jelenlegi autókkal szemben”- idézte Michaelt az ESPNF1.

„Biztos vagyok benne, hogy tudják, milyen vizuális változások lesznek – keskenyebb első szárny, a hátsó szárny alsó eleme megszűnik, teljesen más karakterisztika a hűtésben a turbómotorok számára -, így nagyon sok alapvető dolog változik meg a karosszérián. Mindenki nagyon elfoglalt, hogy megértse, miként működnek a fő áramlási mechanizmusok az új szabályok keretében, és olyan sok teljesítményt aknázzanak ki az első verseny előtt, amennyit csak tudnak”- folytatta a sportigazgató. „Szemben a normálissal, egy nagyon meredek emelkedőnek vágsz neki ilyen nagy szabályváltozások esetén. Szerintem a fejlesztési verseny jelentős részét fogja képezni a 2014-es szezonnak; tehát az, hogy olyan sok leszorítóerőt nyerj, amennyit csak lehet.”

Jövőre egyetlen kipufogócső lesz, azt is a karosszéria középvonalában vezetik ki. „Egy másik dolog, hogy megszűnik a kipufogógáz felhasználása, köszönhetően a vég elhelyezésének. Szóval nagyon sok munkát kell elvégezni ezen a téren is”- zárta a McLaren munkatársa.

A Ferrarinál is gőzerővel dolgoznak az F138 utódján, és a főtervező beszélt az aerodinamikai kihívásokról. „Elég jelentős változások történnek az aerodinamika terén, és ez azt jelenti, pár kulcsfontosságú területen teljesen újra kell tervezni a dolgokat”- mondta Nikolas Tombazis.

„Az első szárnyat új szabályok határozzák meg, és ugyanez igaz a hátsó szárnyra is; az is jelentős eltérés, hogy megszűnik a kipufogók hatása. Mi több, amikor elérkezünk oda, hogy mindezt össze kell kötni a motorral, a hűtés nagyon fontos lesz, és valóban kritikus, hogy helyesen alkossuk meg ezt is. A felsorolt tényezők azt jelentik, hogy a 2014-es autó nagyon másmilyen lesz, de azt sem jelenthetjük ki, hogy nulláról kezdünk, vagy tiszta lappal; használnod kell a tudást és tapasztalatot, melyet a korábbi autók tervezésénél szereztél”- folytatta a görög.

„Mindez azt jelenti, hogy vannak olyan területek, melyeken érzéseink szerint fel kell zárkóznunk az ellenfeleinkhez, és vannak olyanok is, ahol valóban tiszta lappal kezdünk”- ismerte el Tombazis.

A Ferrari főtervezője úgy gondolja, a fentiek ellenére nem lesznek radikális változások az aerodinamika terén. „A vizuális változások relatív kicsik lesznek: az első szárny keskenyebb, eltűnik a hátsó szárny alsó eleme. Feltételezem, a karosszéria formája enyhén módosul, mivel változik a kipufogó pozíciója, és ennek jelentős hatása van az autó aerodinamikai teljesítményére. A teljesítmény terén ez egy elég drámai változás lesz, de vizuálisan az autók meglehetősen hasonlítani fognak a jelenlegiekre.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Force Indiánál csak a tehetség számít: Massa átkozottul jó versenyző
Következő cikk F1 2014: Massa a Forma-1-ben marad, támadnak a milliárdos fiatalok?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország