Bunyó a versenypályán? – 12 eset az F1-ből, amikor kissé eldurvult a helyzet (videó)
Egy sportoló értékrendjéhez általában hozzátartozik, hogy próbál a szituációnak megfelelően viselkedni, mivel tudja, hogy akár milliók figyelhetik őt világszerte. Vannak azonban olyan esetek, amikor szinte semmi sem számít és picikét elgurul valakinek a gyógyszere.
A Forma–1-ben sincs ez másként, a sorozat 1950 óta íródó történelmében pedig bőven voltak olyan szituációk, melyeknél két versenyző nem értett egyet, a végeredmény pedig olykor-olykor még tettlegességig is fajult.
Miközben jelenleg mindenki az új F1-es idény kezdetére vár, a széria hivatalos Youtube csatornája volt olyan kedves, és összeszedett nekünk 12 olyan nézeteltérést a múltból, amikor a pilóták nem igazán törődtek azzal, hogy sokak számára példaképként is szolgálnak. Persze nincs ezzel semmi baj, hiszen ők is csak emberek, a düh pedig néha elragadhat bárkit.
Persze nem szeretnénk lelőni az összes poént a videóból, hiszen vannak itt régebbi esetek is, melyeket nem biztos, hogy mindenki ismer, de az érdeklődés felcsigázása végett azért elmondjuk, hogy feltűnik többek között Michael Schumacher, Max Verstappen, Nelson Piquet vagy éppen a „Torpedó”.
Aztán van, aki a saját csapatát hordta le a sárga földig, van, akinek a saját csapattársával gyűlt meg a baja, míg mások a balesetük utáni futam sajtótájékoztatóján is hevesen vitáztak arról, melyiküknek van igaza, mindezt két világbajnok nagy örömére… Ha meghoztuk a kedvetek a videóhoz, akkor kattintsatok ide és mindenképpen nézzétek meg.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.